A második száz év

Puruczky Józsefné

A második száz év

A Makó-bogárzói templom felszentelésének 100. évfordulója után egy nappal, 2007. szeptember 2-án verőfényes napsütésben közel ezer elszármazott és környékbeli látogatott Bogárzóba ünnepelni, találkozni. Egyéves szervezőmunka előzte meg a templom, a bogárzóiak és a környékbeliek ünnepét. Szintén civil segítőink, adományozóink valamint az egyház és a polgármesteri hivatal segítségével kis templomunk és környezete a lehetőségekhez képest megújulva, rendezetten várta a centenáriumot. Dr.Kiss-Rigó László megyéspüspök úr köszöntötte elsőnek az ünneplő közönséget, elmondva, hogy a kommunikácó fejlődésével romlanak az emberi kapcsolatok, nagy öröm látni, hogy Bogárzó százéves temploma ekkora összefogást, csodálatos megmozdulást hozott. A templom már nem élő, önálló közösség, igazi értéke abban rejlik, hogy még mindig képes a fizikai távolságokat áthidalva közösséget formálni, emberi kapcsolatokat gazdagítani. Dr. Buzás Péter köszöntőjében utalt arra, hogy a sok egybegyűlt jelzi, milyen sok embernek, makóinak van kötődése a tanyai élethez, életformához. Maga is tudja, milyen családi melegséget jelent a tanyai templom, iskola, olvasókör.

Nagyon boldog vagyok, hogy a száz év előtti hármas egység újból megvalósult, talán ez lesz a biztosítéka a következő száz esztendőnek is. A nyilvánosságra lépést követően sok biztató telefont kaptunk a régi bogárzóiaktól és leszármazottaiktól, de sokan ismeretlenül is felhívtak, bíztattak bennünket, meggyőzve arról, hogy az emberek várják, igénylik a szép ünnepet, a lehetőséget az együttlétre. Ekkor ötlött fel bennem, hogy a centenárium emlékére valami kézzel fogható, elvihető, sokáig fönnmaradó emlék lehetőségét is meg kell adnunk az ünneplőknek. Így született meg a Marosvidék különszám gondolata, s az összegyűlt képek, dokumentumok, írások terjedelme, minősége megengedte, hogy titkos álmom életre keljen: a Bogárzói emlékkönyv. Az évforduló napjára minden fáradságunkat, esetleges sikertelenségünket elfelejtettük. A bogárzói kis templomban reggel kilenctől már mozdulni sem lehetett, s nem ürült ki a templom estig: mindig volt könnyes szemű emlékező, elmélázó leszármazott, néhány elgondolkozó ismeretlen. Örömünkre nem fért be a sok ember a szentmisére sem, de kihangosítva mindenki hallhatta dr.Kiss-Rigó László megyéspüspök úr ünnepi celebrációját. A püspök úr által frissen megnyitott templomi vendégkönyvből kiderül, honnan jöttek az emlékező vendégeink: Bogárzó, Makó, Rákos, Igás, Békéssámson, Nagykopáncs, Királyhegyes, Tótkomlós, Apátfalva, Nagyér, Hódmezővásárhely, Szeged, Budapest, Érd, Nagyősz /Románia/, Kalocsa, Algyő, Dombóvár, Temesvár, Földeák, Csanádpalota, Gyula, Gyomaendrőd. Nekik szóltak a Temesvárott öntött százéves harangok. Szívet-lelket gyönyörködtetőek a vendégkönyvbe írt kedves sorok, többen csak a nevüket írták be, hogy több időt beszélgethessenek.

Nagy hatással volt rám. Az az eleven élet, ami volt régen, újból visszatért. A sok ember boldogan jött emlékezni. Nagyon szép volt. /Juhász Mihályné Dávid Mária/

Nagyon sok iskolatárssal találkoztam 45 év eltelte után. Volt, akit megszólítottam, volt úgy, hogy ő szólt rám, aki megismert. A szervezőknek sok köszönet a jól sikerült 100 éves megemlékezés lebonyolításáért. /Nagy Ferenc – Nagy Ferencné, Békéssámson/

Boldog vagyok, hogy ennek a szép ünnepnek én is részese lehettem. /Varga Márta/

Boldog vagyok, hogy megismerhettem azt a helyet, ahol az édesanyám az iskolás éveit töltötte, és megismerkedett az édesapámmal. Köszönet érte a szervezőknek, főként a Puruczky házaspárnak. /Őszinte köszönettel, Szűcsné Molnár Erika/

Külön boldogságot jelentett nekünk, hogy találkozhattunk a régi bogárzói tanítványokkal, akikkel napokig tudtunk volna beszélgetni, csak ne homályosította volna el az örömet az omladozó iskolaépület.

Az ünnep elmúlt, alig győztük megköszönni a sokféle módon testet öltött támogatást, segítséget, hat-nyolc ember munkája ezernek adott igaz örömet. Nekünk ez elég, ennyire vágytunk, nem akartunk többet, de kaptunk, sok-sok boldog visszajelzést. Megosztom az olvasókkal a köszönő szavakat, mert az mindannyiunké, akik Bogárzóban együtt voltunk, s akikkel még kibővülve együtt leszünk.

Annyira szerettem volna kimenni, kívánkoztam. Nagyon sajnáltam volna, ha kimaradok. A templom gyönyörű, szép volt a mise, rengeteg ismerős. Most már bízom benne, hogy fönt marad. Remélem, lesz még ünnep. Az emlékkönyvet végigolvastam, azóta is bele-belelapozok, sok benne az ismerős.Az Igási úton laktunk, de Bogárzóba jártunk templomba, boltba. Apósomék mindig mentek, anyósom mosta a fehéreket az oltárra. A fiam is ott kereszteltük, ott bérmálkozott. Tézsla Pista külön eljött meghívni, nagyon jólesett. Az emlékek nagyon szépek. /Takács Imréné/

Az emlékkönyv nagyon tetszik, bár ismétlődések vannak benne. Tudtam, hogy sokan készültek kimenni, de ennyi emberre nem számítottam. Gyakran járok Bogárzóba, mindenről tudok. Elkeserít a jövő, nem él a templom. Fontos, hogy valami történjen időnként, aki mozdulni tud, tegyen érte valamit. Fönntartani, ameddig csak lehet. Új kötődések kellenének. /Balázs János/

Minden nagyon tetszett, szép és jó volt igazán. Korábban is sokszor jártam a búcsúkra, akkor volt igazi, amikor még élt Martonosi Péter, ő összetartotta az embereket. A helybelieknek kellene összefogniuk, együttműködniük a régiek támogatásával. Új funkciókat keresni a templomnak, hogy megmaradjon. /Plánka József/

A "szép nap" minket bizonyos számadásra is kötelez, mit sikerült eddig a lelkes szervező gárdának, támogatónak elérnie. Felhívtuk a figyelmet a város közeli, városhoz tartozó templomra, sokkal többen tudják, hol van, igény támadt a megismerésére. Kimeszelve, elektromosan felújítva, gyönyörű új ajtókkal várja a látogatókat. A szépségesen megújított stációképeken a visszatérők elődeik nevét is olvashatják, megtekinthetik a templom körmeneti lobogóit, az évfordulóra adományozott fakeresztet. Igaz, szegényes a környezet, de tiszta, árnyas fák alatt lehet sétálgatni, emlékezni, elmélkedni, csodálni a kertben álló szintén megújult keresztet az őrangyallal. A jövő? A jövőről nem tudjuk, mit hoz, csak reménykedünk, hogy az emlékezőkből sokan visszatérnek majd a templom két búcsújára, hogy pályázatokkal vallásturisztikai állomás, lelkigyakorlatok, természetvédelmi és alkotótáborok színhelye lehetne.

/Megjelent a Marosvidék 2007. decemberi számában./