Bogárzó

Kakuja Jánosné Varga Ágota

Bogárzó

Igaz, hogy csak kilencéves koromig éltem ott, de nekem a mai napig is nagyon sokat jelent. Az alapokat ott kaptam. A becsületet, a tisztességet, a föld iránti szeretetet onnan örököltem. A mai napig minden évben két-három alkalommal kimegyünk Bogárzóba, amikor már nagyon fáradt vagyok. Ott feltöltődöm egy kis időre.

Siralmas látni szeretett iskolámat, ami most szinte romokban hever. Egy tanterem volt. Mindannyian ott tanultunk az első osztályostól a nyolcadik osztályosig. Egyetlen tanítónk volt: Gyüge Sándor. A mai napig őrzöm a könyveket, amiket tőle, az ő aláírásával kaptam jó tanulmányi eredményemért. Amikor én voltam elsős - öten voltunk –, nyolcadikosok szintén öten. A kis sírósokat ők vigasztalták. Rend, csend és fegyelem volt a teremben. A tanítónk minden osztálynak kiadta a feladatokat, számon kérte a házi feladatokat, feleltetett, tanított – a szó legszorosabb és legjobb értelmében. Mindenkivel tudott foglalkozni. Hihetetlen, pedig csak egyedül volt. Szerettük és nagyon tiszteltük Őt.

Állnak: Tenkes Irén, Kozák Katalin, Tenkes György, Kristó Mihály, Nacsa Etelka, Balázs Margit, Cs. Kiss ?, Görbe Sándor, Balázs János, Bagaméri Etelka, Katona Magdolna Ülnek: Balázs Edit, Varga Ágota, Katona József, Molnár Sándor, Szabó Imre, Gyüge Sándor tanító úr, Igaz Mária, Cs. Kiss Ernő, Kozák Jolán, Balázs Erzsébet

Emlékszem, egyszer egy nagyon hideg téli napon hiába mentünk iskolába, haza kellett mennünk, mert a tanító bácsi beteg lett. Én sírva mentem haza, és otthon alig tudtam elmondani, hogy mi történt. Szerettünk odajárni. Sokat tanultunk tőle: írni, olvasni, számolni; emberséget, a felnőttek iránti tiszteletet, igaz közösséget. Volt, aki követte példáját. Ő is tanár lett. Az én gyerekeimet is tanította ugyanolyan hittel, szeretettel, mint Ő tette annak idején velünk. Minden köszönet megilleti Gyüge Sándort, a tanítót, aki a tanyavilágban tanította, és formálta jóra a gyerekeket. Akik onnan kerültek ki, a mai világban kivétel nélkül mind megállják a helyüket. Köszönet érte.

Még egy kedves emlék az iskolánkkal kapcsolatban: a kirándulás. Milyen is volt abban az időben egy iskolai kirándulás? Nagyon egyszerű, és mégis nagyon jó. Az iskolától szépen elgyalogoltunk a Csorgó-hídig. Ott aztán lehetett labdázni, fogócskázni, mezei virágot szedni, figyelni, ahogy a tanító bácsi horgászik. Nagyon örültünk, amikor fogott is egy picike halat. Közben megettük az uzsonnánkat, ami általában zsíros kenyér volt. A mai napig nagyon szeretem. Délig játszottunk, utána visszasétáltunk az iskolába, és mindenki élményekkel telve ment haza.

Bogárzóhoz kapcsolódó mai pillanatok

Amióta elkerültem Bogárzóból, már nagyon sok idő eltelt. A tanyavilágban élők nevére most is emlékszem, de az akkori arcok maradtak meg bennem. Sajnos nagyon sokszor érzem úgy, ha találkozom valakivel, hogy valahonnan ismerem. jó lenne, ha ilyenkor rám szólna: tudod, Bogárzó! Néha egy-két elejtett mondatból rájövök, hogy az illető is arra lakott valamikor.

Egyszer bejött egy férfi az üzletembe, és szigorú számadású nyomtatványt szeretett volna kérni, de nem volt nála csak bélyegző, arra pedig nem adhatok. Beszélgettünk egy keveset, és kiderült, hogy ő is ismerős arrafelé. Azt mondtam neki, ha elmondja, mi kell a bogárzói borsólevesbe, akkor elhiszem, hogy jó a bélyegző. Rögtön elmondta. Megbeszéltük, hogy ennél finomabb leves nincs a világon. Arról nem is beszélve, hogy minden hozzávalót anyukám termelt meg a tanya körül.

Bogárzói borsóleves: vöröshagyma, fokhagyma, petrezselyemzöld, kaporlevél apróra vágva, kevés zsíron megdinsztelve. Bele a borsót, fedő alatt puhára párolni. Ha megpuhult, belekeverni egy fakanálnyi lisztet, ízlés szerint őrölt paprikát, felengedni vízzel, sót bele. Egy kicsit még takarékon főzni. Nagyon finom. Lehet bele egy kis tejet is önteni. Én viszont ecettel szeretem. Szerintem ezt a levest a mai napig így készítik a régi bogárzóiak. Aki nem így főzi, egyszer próbálja ki ezt is. Nem fog benne csalódni.