Egy különös tanyavásárlás

Puruczky Józsefné: Egy különös tanyavásárlás

A szüleim sok akkori fiatal párhoz hasonlóan egy szál semmiben bérelt tanyában kezdték a közös életüket 1936-ban a bogárzói templomhoz viszonyítva a Csorgón túl. Rengeteg munkával tudtak váltani egy templom közeli szinte romos tanyába újból bérlőként, de reménykedve, hogy egyszer tulajdonosok lehetnek. A tanya gazdája ispán volt, így a szüleim szinte biztosra vehették, hogy ő nem akar Bogárzóban gazdálkodni.Apukámnak igazi józan paraszt esze volt, szerette és tisztelte a földet, nagyon értett a földműveléshez: 1942-43-ra ki tudta fizetni az 50 q búza vételárat, pedig közben többször is behívták katonának. Lehetőség szerint mindig javítgatta, építgette az áhított tanyatulajdont.1942-ben anyukám 25 éves, apukám 30; még csak egy gyermekük született.A háború ideje alatt az adásvételi szerződés valahogy elkallódott. Még magukhoz sem tértek a sokktól, hogy mindkettőjük egy-egy testvére odaveszett a háborúban, gyorsan jött a következő: a téeszesítés. Közben azt is igazolniuk kellett volna, hogy kié a tanya, amiben laknak. Külön nehezítette a dolgot, hogy aki gyorsan segített volna a problémát megoldani külföldi állampolgár volt, majd ismeretlen helyen tartózkodott.Ennek a történetét adom közre hivatalos okmányok mellékelésével. Az utolsó irat, ami megmaradt, 1966. december 21-i. Valószínűleg az ügy végére valamikor 1967-ben került pont. Ekkor érettségiztem.Anyukám 50 éves lett, apukám 55, három gyerek és két unoka is tartozott már a családhoz...

Molnár Sándor és Bíró Anna eljegyzési képe /1936/

Bécs, 1960. szept.9-én

Molnár Sándor

Makó-Bogárzó

Megnyugtatására közlöm Önnel az alábbiakat: Tudomásom van arról, hogy az elhunyt nagybátyám, Dorfinger Mihály a bogárzói tanyaépületet és melléképületet udvarral és kerttel, kivéve a hozzátartozó körübelül 12 (Tizenkettő) hold szántóföldet Önnek a háború alatt eladta, és Ön ellen mint fentiek örököse ezért az eladott részért nem támasztok követelést.

Tanúk Aláírás

Öcsémmel már beleszülettünk a tanyahistóriába. Szüleinkkel /1958/

Budapest, 1960. szept. 18. Molnár SándorMakó-Rákos, Tanya 197. Megkeresésére igazolom, hogy Ön nagybátyámtól, Dorfinger Mihálytól a háború alatt az Ön által bérelt tanyát és a körülötte elterülő 1/egy/ katasztrális hold földet megvásárolta. Tudomásom van arról a tényről, melyet Stágel Margit 1960. szept. 9-i levelében Önnel közölt. Fentiekkel kapcsolatos szóbeli közlésemet azért foglalom írásba, mivel közölte, hogy az idevonatkozó okmányai a háború folyamán megsemmisültek. Dévényi Gyula Budapest, IX. Ráday u. 41. III. 43. sz. alatti lakos Makó Városi Tanács V. Kirendeltsége, Rákos Jegyzőkönyv Felvétetett a fenti cím helyiségében 1963. február 9-én Sátgel Margit bécsi lakos Rákos tanya 833. sz. alatti ingatlan tárgyában: A tárgyban szereplő ingatlan sorsának rendezésében idézésre megjelent Molnár Sándor Makó-Rákos tanya 833. sz. alatti lakos, aki előadja az alábbiakat:

A jelzett ingatlant 1938. évtől kezdve haszonbéreltem Dolfinger Mihály akkori Püspöklele Sándor- majori lakostól, aki mint ispán működött ott.

A megállapodás szerinti bért részére rendszeresen fizettem elhalálozásáig, mely emlékezetem szerint kb. 1948-49-évben történt. A tulajdonostól annak halálát megelőzően megvásároltam a tanya 833. sz. alatti ingatlant 1 kat.h. tanyaterületteltanyával együtt.A vételárat - egyezségünk alapján 50 q búzát - a tulajdonos életben léte alatt rendeztem.Az ingatlan átruházása azonban nem történt meg, mivel annak személyi feltételei nem voltak biztosítva.Dolfinger halála után, mint annak képviselőjeként kapcsolatba kerültem Dévényi Gyula Budapest, IX. Ráday utca 41. sz. alatti lakossal, aki az elhalt személy unokaöccsének adta ki magát, és megnyugtatott, hogy továbbra is legyek birtokban, ő majd elintézi a telekkönyvezés kérdését. Előadja, hogy az ingatlanszerzés idején nem volt tudomása arról, hogy Stágel Margit, mint örökös létezik, erre nem is gondolt. A temetés napján szerzett arról tudomást Dévényitől, hogy Stágel Margit, mint jogutód létezik, és az Ausztriában lakik.Dévényi ekkor ígéretet tett, hogy alkalom adtán kint jár Ausztriában, és rendezni fogja az ingatlan sorsát Stágel Margit részéről is, amit jelenleg Molnár bizonyítani is tud.A bemutatott nyilatkozat, melyet Stágel Margit írt alá két tanú jelenlétében 1960. szeptember 9-én Bécsben, arról tanúskodik, hogy Stágel Margit tudomást szerzett arról, hogy eladott ingatlan tanya, és 1 kat.h. ingatlan terület sorsa miként alakult, és a jelzett nyilatkozatban kinyilatkoztatta, hogy az eladott ingatlanokra, mint annak örököse nem tart igényt. Elismerem azt, hogy az ingatlan telekkönyvi része nem rendeződött - a föld területe, mely 12 kat.h. volt -, államosítása során a termelőszövetkezet kezelésébe került. Előadom továbbá, hogy a tanya épületét annak megvétele óta sajátomnak tekintem, annak fenntartásáról mind idáig gondoskodtam, és jelenleg is ragaszkodok hozzá. Az ingatlan fenntartására évek során tetemes összeget ráfordítottam, annak állagát javítottam, mint sajátomat. Számításom szerint a ráfordított összeg az akkori vételárat meghaladja. Előadom még, hogy kérem az illetékes szervet, hogy részemre a fent leírt tényállásnak megfelelően az ingatlan telekkönyvi átruházását elősegíteni szíveskedjék.Kívánatos lenne személyes kapcsolat teremtése a telekkönyvi tulajdonos, ill. annak képviselője és részemről a kérdés végleges és törvényes úton való rendezése miatt.Egyebet előadni nem kívánok. Makó-Rákos, 1963. február 9. Molnár Sándor Makó-Rákos, Tanya 833. Jegyzőkönyvvezető Kozsuch István kirend. vezető

A tanyai életünk fénykora /1960/. Nagynéném, Bíró Eszter; öcsém, Molnár Sándor; anyukám és unokahúgom, Molnár Éva

Budapest, 1963. február 10.

Kedves Molnár Úr!

Levelére válaszolva közlöm, hogy Margit az Ön birtokában levő levélről tud, hiszen azt saját kezűleg írta alá. Margit érdeklődésének körülményeit nem ismerem, ezért kérem, írjon róla részletesebben, hogy milyen tudakozódásról van szó, honnan érkezett, mit tartalmaz, és milyen kérdőíveket milyen kérdésekkel kapott. Válaszának birtokában Margitnak írok, Tőle részletesen érdeklődöm, és az információt Önnel közlöm.

Válaszát várva üdvözlöm, Dévényi Gyula

Makó Város Tanácsa Vb. Tárgy: Stágel Margit ausztriai lakos Mezőgazdasági Osztálya ingatlanával kapcsolatos ügy. 7186- 2/1963. Ea.:Dr. Dégi

Molnár Sándor

Makó Rákos tanya 197.sz .

Felhívom, hogy a Dorfinger Mihálytól vásárolt ingatlanának adásvételi szerződését a mezőgazdasági osztályra f.hó 15-én behozni szíveskedjék. Makó, 1963. nov. 6. Komáromi István osztályvezetőTényvázlat Molnár Sándor makói Rákos Tanya 197. sz. alatti lakos előadja: Stégel Margit ismeretlen helyen tartózkodótól még 1942-43. években megvásároltam a makói 24395 sz. telekkönyvi betétben 0380/8 hrsz. alatt felvett Rákos, Tanya 197. sz. alatti ingatlant 50 q búzáért, mely összeget akkor ki is fizettem nevezett kezeihez. Az adásvételről szerződést is készítettünk, mely szerződés azonban a háborús viszonyok következtében elveszett. Így tulajdonjogomat mind a mai napig az ingatlanon bejegyezni nem tudtam. Előadom, hogy az ingatlant a vétel napjától, 1942 nyarától háborítatlanul birtoklom, azon jelentős összegű beruházásokat eszközöltem. Ugyanis a vételkor a tanya majdnem rom állapotban volt, s azt én teljesen újjáépítettem.A fent előadottakra tanúként kérem kihallgatni Görbe Sándor Makó-Rákos, Tanya; Molnár Ferenc, Makó-Rákos, Rákóczi u. 3. sz. alatti lakosokat. Megbízom a makói Városi és Járási Ügyvédi Munkaközösséget, ügyintéző dr. Institoris Sándor ügyvédet kérem kijelölni, hogy a fenti tényállás alapján az ismeretlen helyen tartózkodó Stégel Margit ellen a pert tegye folyamatba, s kérelmem az, hogy bírói ítélet alapján legyek jogosult a tényállásban megjelölt ingatlanra telekkönyvi tulajdonjogom bejegyzését kérni.Előadom még, emlékezetem szerint a szerződést annak idején illetékhivatalnál bemutattam.A pertárgy értéke 10.000 forint. A fenti per I. fokú munkadíjában 800 forint megfizetését vállalom, ezen felül terhel a kereset 600 forint bélyege, továbbá a meghatalmazás 20 Ft bélyege és regie hozzájárulás címén 24 forint megfizetése. Ugyancsak fizetem a bíróság által kirendelendő ügygondnok díját is. Felolvasva aláírtam, II. példányt átvettem. Makó, 1966, december 21. Molnár Sándor 

 A volt tanyánk /2012 őszén/

...1980-ban eladták a tanyát, beköltöztek Makóra, ekkorra már alig maradt valaki Bogárzóban, pusztulásnak indult a vidék.De az egész fiatalkorukat átszövő tulajdonbejegyzés izgalma mindig előbukkant.