Lázár János: az ország jövője...

Lázár János: az ország jövője azon múlik, hogy a vidéken élők milyen lehetőségeket kapnak

Promenad24 2021. október 16. 

Józan ésszel fel nem fogható, hogy miért nem azt esszük, amit a mellettünk lévő föld adhatna, miért nem élünk azzal a lehetőséggel, amit biztosított évszázadokon keresztül. – hangsúlyozta Lázár János a bogárzói Páduai Szent Antal templomban tartott, betakarítás ünnepi terményáldáson és gazdatalálkozón.

– A betakarítás ünnepe alkalmat ad nekünk arra, hogy számba vegyük ami mögöttünk volt és ami előttünk áll. – emelte ki Lázár János Bogárzón. A térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a hely egy olyan a sok közül, ami 250 év fejlődés után elpusztult, és ma már csak nyomaiban látható. Hozzátette: arra pedig semmi garancia nincs, hogy az utánunk jövő generációk ugyanitt, ugyanígy találkoznak majd a jövőben évente október elején.

Bizonytalan ugyanis ma a sorsa azoknak a pusztáknak, tanya vidékeknek, ahol az emberek még ezt az életformát választották, köszönhetően többek között a második világháború utáni erőszakos TSZ szervezésnek, a tanyavilág felszámolásának.

– Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ennek az életformának nem a gazdasági és társadalmi változások, hanem a politika és a hatalom vetett véget. Szándékosan számolták fel az 1940-es, 1950-es években a tanyavilágot, hajtották erőszakkal városba a parasztságot – mutatott rá a képviselő.

Lázár János beszélt arról is, hogy ezt a tanyavilágot az önellátás igénye hozta létre és tartotta életben, és soha nem tudjuk már meg, mire jutott volna, ha nem történik meg a paraszti kultúra szétverése.

Nemes célkitűzés lenne, ha azt tudnánk mondani, hogy 2030-ra Magyarország képes lesz magát újra ellátni élelmiszerrel, fogalmazott beszédében a képviselő, hiszen ma egy olyan országban élünk, ahol rejtélyes, szinte mások által kinevetett módon nem mi magunk termeljük meg azt amit elfogyasztunk, ehelyett az állampolgárok külföldi vállalatok tulajdonában lévő német élelmiszeripari szemetet vásárolnak.

– Józan ésszel fel nem fogható, hogy miért nem azt esszük, amit a mellettünk lévő föld adhatna, miért nem élünk azzal a lehetőséggel, amit biztosított évszázadokon keresztül. – mutatott rá.

Lázár János arra is emlékeztetett azonban, hogy az ország jövője a következő 10 esztendőben azon fog múlni, hogy a vidéken élő emberek milyen lehetőségeket kapnak, lehet-e itt megélni, mennyit lehet keresni, hogyan lehet boldogulni.

Mint mondta, azt reméli, hogy a következő esztendő rávilágítja a vele egykorú, vagy nála fiatalabb generációt is arra, hogy érdemes visszafordulni a természethez, érdemes megújítani azt a régi életformát, amely korábban évszázadokon keresztül biztosította a megélhetést.

Többek között azért is nagyon fontos ez, hangsúlyozta, mert mindenütt a világban a társadalmak kettészakadtak nagyvárosiakra és vidékiekre, ma már nem párt különbségek szabdalják az országot szét, nem politikai erők vannak az országban, hanem vannak a hazáért cselekvők, és akik más érdekeket képviselnek, vidékben és nagyvárosban gondolkodók.

Márpedig mint rámutatott, amikor a nagyvárosi internacionalizmus uralta ezt az országot, megszűnt a tanyavilág, az önellátás, a vidéki életforma, az előttünk járó generációkat pedig városokba, globalizált centrumokba kényszerítették.

A fényképgaléria ezen a linken érhető el: https://promenad24.hu/2021/10/16/lazar-janos-az-orszag-jovoje-azon-mulik-hogy-a-videken-elok-milyen-lehetosegeket-kapnak/#gallery-1 

– Hálatelt szívvel mondok köszönetet a mai találkozás lehetőségéért, itt ezen a különös, varázslatos erővel ható bogárzói tanyavilág ékkövénél, a Páduai Szent Antal templomnál – kezdte beszédét Farkas Éva Erzsébet.

Mint mondta, a megújult templom és környezete méltó ünnepi köntösbe öltözteti ezt közösségi találkozást. A polgármester arra is emlékeztetett, hogy néhány évvel ezelőtt Kiss-Rigó László megyéspüspökkel és Lázár Jánossal közösen indítottak kezdeményezést a templom felújításáért, amelyhez nagyon sokan csatlakoztak.

Egy korábbi bogárzói lakos szavait idézve Farkas Éva Erzsébet arra is felhívta a figyelmet, hogy bár nagyon sok minden megváltozott itt az utóbbi években, de az innen származók szívét mindig melegség hatja át, ha visszatérnek. A beszéde végén a polgármester Ferenc pápa "Áldott légy" című enciklikája, földünkért mondott imájával adott hálát az együttlétért.

forrás makohirado.hu, fotók Gémes Sándor/Promenad24