Megkezdődött a bogárzói templom felújítása
Nagy Szabolcs _2020. június 13. 18:26 Makó Híradó
Mintegy 11 millió forintot fordít most rá az önkormányzat adományokból és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásából.
Szent Antal-napi búcsú tiszteletére tartottak ünnepi szentmisét ma a bogárzói Páduai Szent Antal-templomban. A több mint 110 éves épület most adományoknak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően, most mintegy 11 millió forintból újulhat meg.
– A bogárzóiak, akár az elszármazottak, nagyon fontosnak tartják, hogy ide visszajárjanak – hangsúlyozta Pálfai Zoltán plébános, akitől azt is megtudtuk, ez a templom annak idején a Klebelsbergi-elképzelés szerint az iskolával együtt működött.
A felújítása érinti az elektromos hálózatot, a tető beázások javítását, új bádogozást, homlokzat felújítást és belső festést is, a munkálatokat már megkezdték, a befejezés augusztus második felében várható, tájékoztatott a helyszínen a projektvezető.
Farkas Éva Erzsébet kiemelte: 2017-ben, a templom megépítésének 110. évfordulóján indult gyűjtés a felújításra, ezekből az adományokból és a minisztériumi támogatásból van most lehetőség a beruházásra, de emellett az Makó Város Fejlődéséért Közalapítvánnyal az iskolaépület közösségi térré alakítására is pályáznak.