Mongol vendég is volt Bogárzón
Major Zsuzsanna 2022. április 24. 12.14 Makó Híradó
Szent György-napi kihajtás ünnepet és búzaszentelést tartottak.
Vasárnap rendezték meg az idei ünnepet a templomnál, ahova most is sokan kilátogattak az egykoron a makó-bogárzói tanyavilágban élők leszármazottjai, rokonai, barátok és ismerősök. Különleges vendég is volt az idén: egy mongol juhász lány.
Elmondta, nagyon örül, hogy itt lehet, ő pásztorcsaládba született, jurtában nőtt fel, onnan járt iskolába, ösztöndíjjal van négy évig Magyarországon a mongol és a magyar pásztorok tudását hasonlítja össze. Belenőtt a pásztorkodásba, későbbi tanulmányai során jött rá, hogy mekkora értéket tudhat ezzel magának.
Külön köszöntötték őt is a rendezvény megnyitóján, ahol Dani János juhász, főszervező szólt a jelenlévőkhöz. Kiemelte, fontos esemény a Szent György- napi kihajtás és a búzaszentelés, ami köré szervezték a rendezvényt. Köszönetet mondott a makói önkormányzatnak a támogatásért, és ismertette a programot.
A makói Forgatós Táncegyüttes készült műsorral a megnyitó után. Doktor László művészeti vezető elmondta, hogy egy gyerekcsoportot hoztak, azokat a gyerekeket, akik 2 hete országos szóló táncversenyen szerepeltek, és egy fiatal felnőtt pár lépett színpadra, akik szintén versenyen nyertek. A viselet napjára tekintettel, többféle népviseletet öltöttek magukra a fellépők. Azért, hogy megismerjék minél többen, milyenek a Kárpát-medencében élő mai viseletek.
A műsor után görög katolikus szent liturgia volt és megszentelték a búzát, ezután finom ebéd szerepelt a programban. Az eseményen Dani János juhász, Nagy Gábor dudás műsora is szerepel, de népviseleti és mezőgazdasági bemutató is lesz, még nem késő elindulni Bogárzóba!