Napló

Dr.Csepregi Imre makói plébános, pápai prelátus 1944 szeptemberében kezdte írni a Naplót, amelyben sokszor említi Bogárzót és a bogárzói plébánosokat, hiszen akkor a bogárzói templom a Makó-belvárosi plébániához, a prelátus úr felügyelete alá tartozott. A Napló négykötetes.Olvassák szeretettel e Bogárzóval és templomával kapcsolatos történelmi dokumentumot.

1944. október 16. hétfő

Mag Béla tanyai lelkész is levelet írt október 13-áról, melyben jelzi, hogy megvan, és épületekben kár nem esett. Fizetését kéri, s kérdi, lehet-e Kevermes felé utazni?

1944. október 23. hétfő

A bogárzó-tanyai lelkész úr küldönce ismét a Battonya felé vezető út lehetőségéről érdeklődött, mert Kevermesről kapják a lisztet! Üzentem, hogy nincs közlekedés, utazni nem tanácsos, és szerezzenek a tanyaiaktól lisztet.

1944. október 28. szombat

Estefelé megérkezett Szegedről Lakos Endre újvárosi segédlelkész levelekkel a püspök úrtól az újvárosi koadjutor kirendelése iránt. Nehéz feladat. De meg kell oldani. A levelekben említetten kívül élőszóval Havass Géza püspöki titkár Mag Béla személyét is említette a püspök úr szándékaként – Lakos szerint. Ezt azonban elejtendőnek mondtam éppen a fontos szerepre nézve, melyet Mag Bélának a tanyai hívek körében kifejteni kell.

1944. november 3. péntek

Délben Mag Béla tanyai lelkész unokahúga tért be; most jött be első ízben az orosz bevonulás óta (szeptember 26.); náluk baj nincs, Isten megóvta őket, de nagy aggodalomban éltek; s misebort kért most is, és irányítást búza és sertés vásárlásra; tanácsoltam, hogy vegyenek, hogy így önellátásuk biztosítva legyen. Nagy a hiány konyhasóban, és csak keveset bocsáthatnak a közönség rendelkezésére.

1944. november 7. kedd

(Ez is megerősítője az én eddig követett törekvésemnek, hogy a tanyavilágot el kell látni templomokkal és lelkipásztorokkal, akik oktassanak, vigasztaljanak, és legyenek szószólói a híveknek ügyes-bajos dolgaikban. Ezért nem lehetek amellett, hogy pl. Mag Béla Bogárzó-tanyai lelkész most otthagyja a tanyavilágot. Élet standardtjának megkönnyítésére pedig kiutalok részére az egyházközség pénztárból a napokban 300 pengőt. Unokahúga a napokban említé, hogy sertést akarnak venni, s tovább hizlalják, mert odavoltak kukoricát törni, s van eleség a jószágnak. Ezzel pedig jó példát adtak, hogy munkáshiány lévén, a gazdáknak segítettek, …

1944. november 8. szerda

Délután megemlítettem Bogsán Károly főgondnoknak, hogy Mag Béla tanyai lelkész úrnak rendkívüli segély címén 300 P-t utalok ki az egyházközség pénztárból, amit helyeselt.

1944. november 25. szombat

Mag Béla tanyai lelkész részére sertésbeszerezési segély címén 300 pengőt juttatok figyelemmel arra, hogy a részére bátyjánál, Kevermesen hizlaltat úgy sem bírnák mostanában elhozni, s arra is, ha később kapja meg, szüksége lesz. Ezt az összeget Varga Jánossal szándékozom kézbesíteni, aki a tanyai részen szomszéd a lelkészlakhoz. Ugyanott írok özv. Nagy Endréné földjéről is, melyet a lelkész úrnak ajánlok, hogy vegye feles gazdálkodással bérbe. Ez csak előnyére válhat. Kiküldöm egyben részére az egyházmegyei naptárakat.

1944. január 29.hétfő

… dr. Mészáros Sándor adóügyi tanácsnokot kértem, hogyha lehetséges, juttassanak Mag Béla tanyai lelkésznek lovat. Azt mondta, e tárgyban éppen a jövő csütörtökön lesz megbeszélés, és azon előterjeszti. A lovakat csak használatra adják tartásért, megvenni nem lehet. Amikor pedig megemlítettem, hogy erős lóra volna szükség, hogy lovaglásra is lehessen használni, mondta, van ilyen jelben valakinél, aki úgy nyilatkozott, hogy használta lovaglásra. Biztattam, mondja, adjanak a rákosi központban lévő református lelkésznek is – talán így jobban adnak nekünk is –, mert annak is kell messzebb járni iskolákhoz is.

1945.február 10. szombat

Az iskolánál a református lelkész tanítja az iskolásokat, mint a Bogárzóban Mag Béla lelkészünk is tanít. Erre való tekintettel is mondtam, hogy a lelkészünknek lovat kell kérnünk. Elmondtam eddigi eljárásomat, és ő ígérte, hogy a jövő héten ő is sürgeti ez ügynek kedvező elintézését, mert tapasztalja, hogy a tanyai néppel foglalkozni kell, és azoknak jól esik az ügyeik iránt való érdeklődés.

1945. március 25. virágvasárnap

… Szűcs György pedig Borgárzóba ment szentbeszéd tartására.

1945. március 28. szerda

Mag Béla tanyai lelkész kért ostyákat és misebort, Varga János szomszéd családja útján küldtem.

1945. március 30. nagypéntek

Ma reggel megérkezett Szűcs György is Bogárzó-tanyáról, ahol Mag Béla lelkész eljárt Héjjáéknál a templomablakra megajánlott, de eddig át nem adott összegre nézve, melyet mint mondta Héjjáné, ha majd bejön a városba, rendezni fog.

1945. április 12. csütörtök

Mag Béla tanyai lelkész bejött sorozásra… Mag Béla lelkészt alkalmasnak találták ugyan katonai szolgálatra, de ő, mert tanítóként is működik, a kir. tanfelügyelőség révén kéri mentesítését, amit a tanfelügyelőségen bejelentett.

1945. május 12. szombat

Bent járt Mag Béla tanyai lelkész; meghozta Héja Benedekéktől az ezer pengőt, melyet előlegeztem a múlt évben a templomablakokra Bogárzóban. Ezek szerint az az összeg, melyet múltkor behozott Mag úr, mint a hívek adománya a templomra, betehető a takarékpénztárba. Még van – úgymond – 600 pengőnyi újabb adománya templomra a hívektől.

1945. május 23.szerda

Ugyancsak ma hozta hírül Mag Béla bogárzói lelkész úr unokahúga, hogy tegnap nagy vihar vonult át ott, és a templomtetőt nagyon megrongálta, úgyszintén a melléképületet is. Így jön egyik baj a másik után. Beszéltem később Kereső kőművessel és megbíztam, hogy nézzen utána, s javítsa ki, a hiányzó tetőcserepet vigye ki a temetőben tárolt cserepeinkből. Tárgyaltam vele még más anyag, köztük ereszcsatorna (bádog) vételéről a bogárzói templomhoz, amire szintén nagy szükség volna, hogy így a falakat körül mentesítsük a nedvességtől.

1945. május 30. szerda

Utána Mag János, a bogárzói lelkész bátyja jött. Őt és több kevermesi férfit (orvosokat, tanítókat is) előbb Battonyára, onnan Makóra hozták a rendőrségre. Battonyán is lefogva tartották őket. Makón kikérdezték politikai magatartásukat és három kivételével, akik bevallották nyilas pártiságukat, elbocsátották őket. Az előbbi csoportbelieket azonban állítólag Mezőhegyesre vitték.

1945. június 9. szombat

Délután Mag Béla úr küldött levelet; jelzi, hogy lelkészi javadalmi föld iránt beadott igénylését azzal utasították el, hogy meghagytak 100 holdat az itteni egyháznak, részesedjen abból! … Írt még Mag Béla arról, hogy a tanyai hívek szobrokat akarnak beszerezni, ami most lehetetlen.

1945. június 14.csütörtök

… a tanyákon két lelkész is helyettesít távollevő tanerőket, így Mag Béla bogárzói lelkészünk, aki tegnap is mondta, hogy ő szívesen hagyná abba a tanítást, ha tanító jönne őt felváltani.

1945. június 30. szombat

Mag Béla tanyai lelkész úr unokahúga jött, hozta a templompénztári számadás nyomán a pénztárfeleslegét, melynek egy részét (1000 pengőt) az újvárosi templomtetőre juttatunk, és kérte azt az összeget, melyet múlt évben a főhatóság lóra kiutalt (1960 pengő), hogy azt hízónak valóra fordítsa. Rendelkezésére bocsátom. … Mag Béla úr a tanyai hívek közt egy gyűjtőíven az újvárosi templomra 1610 pengőt gyűjtött.

1945. július 3. kedd

Szentmisém után gyóntattam, és ½9 körül indultunk Bogárzóba, jó lovakkal. Odaérve Mag Béla lelkész urat az iskolában felkerestük, hol hittanból feleltek tanítványai. Megtekintettük a templomot, plébániaházat, és elrendezve mindent, visszatértünk. Elég kellemes időjárás mellett – nem esett az eső – tettük meg az utat, és örvendtem, hogy nem láttunk vetetlen földet; kevés a búzavetés, de a tavasziak jól fejlődnek. A tanyákon van elegendő szalma, ami vigasztaló, mert az idei búza alacsony, kevés lesz a szalma.

1945. július 25. szerda

Kiküldtem Mag Béla részére a tegnapi főhatósági üzenetről szóló levelet unokahúgától azzal, hogy pénteken reggel választ adjon. Egyben kért 1000 pengő kölcsönt, amíg congrua-segélyét megkapja, mert tartozásuk van Vargáéknál; kapott tőlem.

1945. július 27. péntek

½11 körül veszem Mag Béla levelét, mely szerint osztja nézetemet a szeged-alsóközponti ideiglenes helyettesítést illetően, és nem mozdul a tanyáról. Erre a főhatóságot telefonon felhívom, és kis idő múlva ezt jelenthetem Sopsich János irodaigazgató úr azt válaszolja, hogy már intézkedett, mert Mag egyébként is elkésett. Bár elismeri, hogy előbb nem jelentkezhetett; mégis megjegyzi, hogy most csak kofferral, nem pedig egyéb felszereléseivel kellett volna mennie! (Különös felfogás: a múltkor azt is mondta, hogy unokahúga is mehet vele, hogy képzeli ezt Sopsich úr, ott hagyni a tanyai lakást, és elmenni öt hónapra?)

1945. augusztus 31. péntek

Mag Béla unokahúga járt itt, aki az ottani lelkészi épület kimeszelését hozta elő. Miután nem kaptak napszámos-nőt, házilag meszelték ki a főépületet, ötnapi napszáma megtérítését kéri. Kissé sokalltam, amikor mondja, hogy 33 pengő a napszám, mert ha kettőjüket vesszük napszámosoknak, akkor tíz napszám után háromezer pengőt kellene kifizetni az egyházközség pénztárból. Erre azt felelte: tavaly kifestették volna az egész lakást 150 pengőért, és akkor nem csináltattuk meg! Igaz, de a költségvetés tavaly sem engedte meg azt,…

1945.szeptember 3. hétfő

Mag Béla érkezett Bogárzóból… Mag Béla ló után járt, és visszatérve a városházáról, mondta, hogy kap lovat (amelyik a kórházé volt eddig), csak délután 4-kor legyen a városházán.

1945. szeptember 4. kedd

… Mag Béla tanyai lelkész kapott tegnap egy lovat és kétkerekű kocsit is a várostól. Istennek hála!

1945. szeptember 9. vasárnap

… utasítottam az időközben jelentkezett Kereső István kőműves mestert is, aki a cseréptető leszedését végzi (de még dolga van néhány napig Bogárzóban, ezért maga helyett Sándor Mihály segédjét meneszti Lelére), hogy állapodjanak meg a továbbiakra nézve egy értelemben Molnár Péter ácsmesterrel.

1945. október 10. szerda

Mag Béla, tanyai lelkész húga jött, elmondta, hogy múlt vasárnap kommunista férfi és nő-agitátor járt Bogárzóban, és a gyűlésen ellenük nagyon kifakadtak a hallgatók, sok mindent fejükhöz vágtak; a hölgy csodálkozott, hogy ott nem alakult meg a MADISZ!

1945. október 26. péntek

Délben ebédre itt járt Mag Béla tanyai lelkész. Délután petróleumot kapott a harangozó világításra a templom és a plébánia részére.

1945. november 7. szerda

Mag Béla unokanővére pedig kisegítő-helyettest kér vasárnapra, mert bátyja esketésre menne Dombegyházára. Nagyon bajos ez, mondtam, mert Szakács úrral a püspök úr rendelkezik most, és kérdés, itthon lesz-e vasárnap. Erre a szervitákhoz ment, de onnan azzal jött vissza, hogy tőlük egy páter Földeákon helyettesít, ill. Újvároson, de itthon tudnak nálunk misézni. Ezért Kiss Ferenc úr kimehetne. Meg is beszélték ezt.

1945. november 21. szerda

Délben jelent meg Mag Béla úr is, aki a múlt héten Kevermesen járt, ahol furcsa a helyzet: a kommunista helybelieknek fáj a foguk egyesekre, a plébánosra is, és akasztani akarnak tizenhét embert. Szomorú helyzet, amikor a magyar a magyart pusztítja!

1945. november 26. hétfő

A honvédség veszi át az összes meglévő terményt: szénát, szalmát, lenrostot, utóbbiért kész árút (vásznat) fognak adni. Szó van még a püspök úr méheiről is, melyeket el kellene hozni, mert már a kommunisták rebesgetik, hogy fel fogják osztani. Elküldtem Sági István úrhoz, kérje meg, nem fogadná-e be kertjébe addig, amíg Mag Bélához Bogárzóba kiszállíthatják, ahol gondozásban részesülnek. … Sárkány Ferenc tanyai gazda hozza hírét, hogy a napokban Bogárzóban az oroszok raboltak: szerszámot, élelmiszert, gabonát. Ugyanezt teszik a határ más részeiben.

1946. január 9. szerda

Jellemző tényről tett említést Mag Béla lelkész, mivel öccse Kevermesről felkereste, aki másfél évig volt orosz fogságban. Hogy életét megmentse, látván, mint pusztulnak fogolytársai, annakidején bekényszerült a partizán táborba. Ez azonban hamarosan feloszlott, a németek hátrálnak, és ekkor Moszkvában agitátor-képzőbe került. Onnan most nem régen küldték haza! De – mert sem testének, sem lelkének, nem kell az orosz világ – nem is akarna annak terjesztésében magyarok körében, közreműködni. Azonban Budapestről ma felszólították, mikor áll munkába? Tehát oly szervezett a kommunista propaganda, hogy nem felejtették el, és számon tarttatják. … A fiú kérdezte nagybátyját, mit tegyen, beálljon-e vagy sem? Ha nem áll be, életét teszi kockára, mert ezek el fogják veszejteni. S ha beáll, ott éberen vigyáz, hogyha eljön az ideje, megtegye hazafiúi s keresztény kötelességét. De addig is tartózkodni fog minden rossztól.

1946. március 20. szerda

Mag Béla tanyai lelkész úr unokahúga jött meg Kevermesről, és elmondta, miként bántalmazták Farsang László ottani plébánost, amikor a tüntető felvonulás volt, miként kényszerítették, hogy szóljon a néphez. Ha nem is fogadom el teljesen azokat, amiket mondott, helytelenítem Farsang plébános eljárását, hogy a templomban – mint Mag lelkész úr húga mondta – mindig a pártokkal foglalkozik. De amikor azt mondta, hogy a kevermesiek Mag Bélát kérnék plébánosul, és állítólag a püspök úrhoz is menni akarnak, lebeszéltem éppen a mostani jelenségek miatt, nehogy egy kis nézeteltérésért rövid idő múlva elcsapják. Maradjon – mondtam – a tanyán, és ne kívánkozzék most máshová!

1946. április 10. szerda

Később Mag Béla tanyai lelkész jött, aki kérte, hogy egy segédlelkész úr a nagyhétre menjen ki, és tartson az ottani híveknek triduumot. Azt mondtam, csak Szakács úr mehet, mert a másik kettőnek még tanítása lesz nagycsütörtökig. Kapott barkát virágvasárnapra.

1946. május 3. péntek

8 óra után telefonon értesít az újvárosi plébános úr [Szabó Ferenc], hogy ma reggel behozták a kórházba Mag Béla tanyai lelkészt; valószínű, hogy vakbél-műtét alá kell vetni magát. Kérte, hogy Szilas hittanár menjen be hozzá! De most az iskolában van, Kiss Ferenc segédlelkész urat küldtem. Ő hozta is a hírt, hogy egyelőre nem tudják, vakbél vagy vesekő-e a baj! Vizsgálatnak vetik alá. Kiss Ferenc úr Szegedre ment kerékpáron, Mag Béla betegségét is jelenteni fogja; vasárnapra szentmisét mondani nehezen mehetünk. Délután jött unokahúga is, vele bementem a kórházba. Mag Bélának fájdalmai vannak, de mert most nincs villanyáram, csak estefelé vizsgálhatják meg röntgenen.

1946. május 4. szombat

Mag Bélának veséje körül van baja, de nem veszélyes, úgy hogy néhány nap után elhagyhatja a kórházat, csak feküdnie kell.

1946. május 6. hétfő

Ma délelőtt bejött a kórházból Mag Béla tanyai lelkész. Vesebaja visszafejlődött, és kezelésre nem szorul, bár mértékletesen kell élnie. Ha kocsit kapna, már ki is megy lakásába, ha nem, nálam marad a jövő szerdáig (nehogy fizetnie kényszerüljön a kórházi költséget, napi 40 milliót).

Mag Béla kocsit kapott, és délután 4-kor kivitték a tanyára. (Elmondom, hogy Szakács úr, aki nála tartott a nagyhét elején lelkigyakorlatot, nagy hibát követett el: meglátogatta Héjja Péteréket, és mert nem jöttek a templomba, kiprédikálta őket, bár név nélkül, de mindenki tudta, hogy róluk van szó, és így őket az egyháztól elidegenítette, mert megmondták nekik, hogy mit mondott felőlük Szakács úr. Hát, ilyen meggondolatlan, aki szavaival elront sok jót, amit művel.)

1946. május 15. szerda

Délután Mag Béla tanyai lelkész húga hozta hírül, hogy a lelkész úr fájdalmat érez veséje körül, lehet hogy a vizsgálat nem volt alapos, és ezért nincs meg a kellő ellenszer vagy kezelési mód. Ajánlottam, jöjjön be új vizsgálatra.

1946. június 13. csütörtök

…délben a takarékpénztárba helyeztem a Mag Béla tanyai lelkész részére érkezett fizetést, nehogy értékét az adópengő emelkedésével elveszítse.

1946. június 19. szerda

Mag Béla lelkész úr jött be, megvizsgáltatja magát a tüdőgondozóban is… Délben mondta Mag Béla, hogy lelkigyakorlatra ő is jönni fog.

1946. június 27. csütörtök

Kereső István mester délután jött: Bogárzóban volt, hogy Mag Béla lelkész úrral megbeszélje az ottani építkezés és javítás munkálatait, amelyekhez csak a jövő héten szállítják ki az anyagot. Kereső mondta, hogy a határban mindenfelé folyik az aratás. Adná Isten, hogy zavartalanul folyhasson, és kenyere legyen minden embernek.

1946. július 14. vasárnap

Ebéd után Kereső István mester jelentést adott a tanyai lelkészségen végzett munkáról és hogy Mag Béla lelkész úr aligha jön, mert fogfájása van.

1946. szeptember 24. kedd

A papi tanácskozáson Püspöklele és Bogárzó lelkészei nem jelentek meg.

1946. augusztus 21. szerda

Délben itt volt Mag Béla tanyai lelkész úr, aki Kevermesre akart utazni pihenésre. Megkérdezvén telefonon a püspöki hatóságtól, Sopsich János irodaigazgatótól azt a választ kapta, hogy ha megy is, vasárnapra nem maradhat ott. Ennélfogva Mag úr jobbnak látta, hogy nem megy, visszamegy a tanyára, és legföljebb szüretkor megy el egy hétre bátyjához.

1946. augusztus 28. szerda

Jött Mag Béla tanyai lelkész, aki Kevermesre akar menni; a helyettesítést Szabó Ferenc újvárosi plébános és káplánjával elintézte. Felhívtam figyelmét a főhatósági tilalomra: nem szabad végezni semmi ténykedést, és hogy levélben kérjen szabadságot. Ezt megtette. A levéllel igazolom a helyettesítésről való gondoskodást.

1946. szeptember 4. szerda

Mag Béla tanyai lelkész úr nővére panasszal jött (hull a jószág, vész van; tengerit akarna vásárolni, és nincs rávaló, kölcsönt kér).

1946. október 30. szerda

Mag Béla tanyai lelkész úr húga járt itt, és tüzelő beszerzésére előleget kért. A pénztáros úrhoz küldtem felhatalmazással, hogyha van elég pénztári készlet, adjon neki két hónapra fizetést.

1946. december 20. péntek

Mag Béla tanyai lelkész úr jött. Elmondta, hogy az ottani hívek adományaiból vásárolt egy tízváltozatú harmóniumot és egy kályhát a templom részére. Most még vörös miseruhára volna szükségük, de ezt drágán kínálják a Jó Pásztor nővérek. Beszéltünk még a fuvarokról és ló vásárlásról, amihez kölcsön kellene (amit most nem lehet kapni), mert azt az egyházközség letörlesztené, és szerinte a hívek adakoznának is.

1947. február 4. kedd

Szabó Imre főmérnök úr,… Hozta a Bogárzó-tanyai lelkészlak és templom területéhez annakidején a város által juttatott terület rajzát hasonló célból, de amelyet a városi ügyész már megkapott elintézésre. Nekünk csak sürgetnünk kell ezt.

1947. május 1. csütörtök

Ebédre jött Mag Béla tanyai lelkész, hogy Vitos Ignác bácsiéknál megjelenhessen, mert holnap nem jöhet a temetésre. (Említé, hogy nemrégen Vitos végrendelkezett Horváth Emil, a feleség rokona javára, s a múlt évi végrendeletet, melyet Mag Bélára, mint végrendelet végrehajtóra bízott, megváltoztatta. – Úgy látom, azt az asszony vitte keresztül!)

1947. május 2. péntek

Délután temettem Vitos Ignác ny. kevermesi kántor-tanítót. El is búcsúztattam, mert hívő lélek volt, akinek gyermeke nem lévén, nevelt két papot is (Karl Ferenc és Mag Béla).

1947. június 6. péntek

Az elmúlt hajnalban jó kis esőnk volt. Ugyanerről értesültem Mag Béla tanyai lelkész úrtól, aki telefonon közölte még, hogy a polgármester úr és Miskolc testvérváros küldöttei járják a tanyavilágot, délben Csókáson lesznek, ebédre őt is hívták néhány gazdával együtt, és péntek lévén, felmentést kér a mai napra az ott résztvevők részére a böjti tilalom alól; kaptak.

1947. június 16. hétfő

Este Kovács Béla tanyai igazgató úr jött, és közölte, hogy holnap reggel indulunk a tanyai iskolákhoz és ebédre a csókási iskolához. Az ottani tanítónő hívta meg őket is, így tehát kérésem, hogy Mag Bélánál ebédeljen velem együtt – megdőlt.

1947. július 26. szombat

Mag Béla tanyai lelkész úr húga hozta a hírt, hogy az ottani templom is szenvedett a 7-iki vihar által.

1947. augusztus 3. vasárnap

Mag Bélától levelet kapott Szilas úr, hogy a jövő héten együtt mennek Eger környékére szabadságra.

1947. augusztus 10. vasárnap

Püspök úrhoz két jelentést viszek: Mag Béla tanyai lelkész kérelmét, hogy holnap rokoni látogatásra megy, a másik jelentésem a főpásztor szándékára szentmisék végzéséről…

1947. szeptember 7. vasárnap

Délután hozta Kereső István mester a Bogárzó tanyai templomtető helyreállítási munkái számláját, és jelentett a kántorház javításáról, ami nemsokára elkészül, sok baj van az asztalossal, aki nem készíti a rábízott munkát.

1947. október 6. hétfő

A városházán október 6-iki ünnepélyen voltam jelen. Mag Béla tanyai lelkész úr volt a szónok, és beszélt a hallgatóság szája íze szerint. Ami nem volt dicséretes,…

1947. október 10. péntek

Felmentem dr. Édenburg Andor főügyész úrhoz a Bogárzó-tanyai lelkészlak telkének telekkönyvi rendezése végett, melynek ajándékozási szerződését (a város adta) a püspök úr jóváhagyva visszaküldte.

1947. október 17. péntek

Délben a tanyai lelkész úr [Mag Béla] levelét vettem, amelyben jelzi, hogy a lakásán, a falon két helyen is nagy repedések vannak, az ajtók zárai elromlottak, és az üvegtáblák is hiányoznak, kér intézkedést. Számon kértem a kőművest, aki nem régen künn járt, és tetőjavítást eszközölt, és azt felelte, hogy a lelkész úr nővére nem engedte akkor a javítást azért, mert "búcsújuk következett". Ezt rosszallom és meg is fogom nekik mondani. Egyébként – mondtam a kőművesnek –, legközelebb menjen ki, és a falat szedje rendbe, vigyen ki zárat is.

1947. október 20. hétfő

Voltam dr. Édenburg Andor főügyésznél is – fia, a hadifogoly hazaérkezett –, aki eljárt a bogárzói plébániatelek telekkönyvezési ügyében, és bejelentette illetékezésre.

1947. november 13. csütörtök

… Bogsán Károly úr jött, aki a Bogárzó tanyai lelkészlak hiányairól számolt be. A falak süppedését és kifelé hajlását az okozta, hogy a tetőről lefolyó esővíz a falak mentén maradt, és leszivárgott az alapfalig. Ezért kb. 9 folyóméternél az alapfalat alá kell falazni; az ajtók és ablakok helyreállítandók, ezért asztalosnak is ki kell menni. Anyag: 1500 tégla, melyből a falak mentén téglaburkolat készítendő; homok, mész és cement. A lelkész úr kívánságát, hogy veranda, folyosó és spaletta az ablakokra készíttessék, nem teljesítheti az egyházközség pénz hiánya miatt.

1947. november 26. szerda

Püspök úrtól levél… Másik levele a tanyai hitoktatásról, melyről Mag Béla úr jelenti, hogy iga híján nem bírja ellátni. Éppen ma járt itt fuvarosa fuvardíja emelését kérve Mag Béla úr levelében. (Úgy látom, jó volna, ha Mag Béla urat, mint betegeskedő papot városba hozná a püspök úr, és oda ki motorizált fiatalt küldene.)

1947. december 11. csütörtök

Itt járt még Mag Béla tanyai lelkész úr húga, s éppen tűzifájuk megjött, amelyet ma szállítanak ide az udvarba. Kereső István mestert pedig felhívtam, hogy holnap reggel a vármegyei autó kiszállítja a bogárzói lelkészlakhoz a cementet, meszet és téglát az aláfalazásra, ezért már ma délután tegye meg az előkészületeket. Bogsán Károly úr szerint az aláfalazást mielőbb meg kell csinálni, nehogy a téli csapadék ismét lefolyjon az alaphoz, és süppedjen a fal tovább. Ezt vasárnap fogja vele megbeszélni.

1948. január 22. csütörtök

Mag Béla tanyai lelkész úr jött be; kérelme függönyök az ablakokra, kocsi és ló vagy hitoktatónő (Orosházán van egy ny. hitoktatónő), mert másként nem lehet ellátni, a tanítókban bízni nem lehet, egy izgat köztük. Megmondtam, hogy egyházközségünk pénztára üres, és a lóval sok baj volna. Említettem, hogy a temetőben felszabaduló sodronykerítést odaadjuk, hogy udvarának kerítése legyen. Szóba hozta, hogy Héjja Péterné a templomot kerítéssel akarja körülvenni. Lelkész úr az ősz folyamán külön akar missziót tartani a tanyaiaknak, akik elmennének minden központba (iskolába) onnan tőle.

1948. március 15. hétfő

Utána a városházán tartott vármegyei és városi közgyűlésre siettem, melynek szónoka Mag Béla Bogárzó tanyai lelkész úr volt, aki egészen a mai felfogásúak szája íze szerint beszélt. Hogyan lehetne mindenestül megtiltani a papoknak, hogy beszéljenek. …

A Kossuth szobornál pedig Kiss Imre polgármester szónokolt, illetve olvasott fel, kitérve a papságra, dicsérvén az alsópapságból a Mag Béla féléket, kárhoztatván a főpapokat,…

Hazaérve Mag Béla is jött, és a nagyhétre kérte egyik káplán úr kijövetelét, hogy ott háromnapi szentbeszédet tartson, és segítsen a hívek gyóntatásában. Talán megoldható.

1948. március 21. vasárnap

Szakács József úr ma 1-kor kiment Bogárzóba,…

1948. április 3. szombat

Megjött püspök úr levele a bérmálás idején a világi hatóságok mikénti fogadásáról és velük való bánásmódról; de Mag Béla március 15-iki beszédéről is, melyért figyelmeztetnem kell őt!

1948. április 19. hétfő

Mag Béla tanyai lelkész úr írja, hogy járjak el részére homok szállítás iránt a városnál és az állami építészeti hivatalnál, továbbá, hogy közöljem a bérmálás rendjét.

1948. május 1. szombat

Kereső István mester jelentette, hogy tegnap künn járt Bogárzóban, ahol a templomot körülvakolták és meszelték; a költségeket a hívek adták, sőt még meszelni is jöttek az asszonyok. Itteni munkájuk számláját hozta kiegyenlítés végett.

1948. május 7. péntek

Holnapra a bogárzói útra a vármegye autóját biztosítottuk.

1948. május 8. szombat

½9-kor indultunk Bogárzóba, onnan bérmálás után a mezőkopáncsi templomhoz…

1948. július 6. vasárnap

…már öt demokratikus érzelmű pap van egyházmegyénkben (Kevermes, Dombiratos, Almáskamarás, Bogárzó és még egy).

1948. június 14. hétfő

…¾1-re az autóbuszhoz siettem, hogy Bogárzóba mehessek. Ez sikerült is. Amire Bogárzóba beértem, még nem jöttek meg az igazgató és Szilas úr, aki sietett megérkezése után, hogy elérje az autóbuszt, ami nem sikerült, mert előtte elrobogott. Így hát künn maradt ő is. A plébánián volt Helter László óföldeáki lelkész úr, aki még tegnap este érkezett (a búcsúra). A vizsga megvolt: szülők szép számban voltak jelen (két református lelkész is, 5-6 gyerekért).

1948. július 15. csütörtök

Mag Béla tanyai lelkész úr unokahúga járt itt.

1948. július 17. szombat

Itt járt, …továbbá Mag Béla tanyai lelkész úr unokahúga ostyákért …

Délben megérkezett Dániel Géza szegedi hitoktató és Szakács József úr is. Előbbi csak ½4-kor mehet ki Bogárzóba, mert az autóbusz előbb nem indul.

1948. augusztus 19. csütörtök

Délben megérkezett dr. Szilas, ugyanakkor Mag Béla tanyai lelkész úr is, aki szabadságáról érkezett meg.

1948. szeptember 1. szerda

Bent járt Mag Béla tanyai lelkész úr húga is, érdeklődött elhelyezésük felől, jelentette a plébániaház újabb süppedését és a falak repedését.

1948. szeptember 28. kedd

Délután telefonált Mag Béla tanyai lelkész úr, hogy holnap miként juthat Apátfalvára?

1948. szeptember 29. szerda

…nálam hál Mag Béla tanyai lelkész úr, aki holnap hajnalban autóbusszal megy haza. Battonyán volt.

1948. október 3. vasárnap

Említést téve a bogárzói lelkész úrról és Csanádapácáról, mondta /püspök úr/, hogy alighanem marad a plébános, és így Mag Béla csak Nagykamarással jöhet kapcsolatba.

1948. október 9. szombat

Délben érkezett Havadi plébános úr, aki újságolta, hogy Gyurkovics káplán úr közölte vele, miszerint én a bogárzó tanyai lelkészi állásra (Mag Béla távozása esetére) Csepella József szegedi káplán urat ajánlottam. Ez úgy volt és a kifecsegést olyan valaki mondhatta Gyurkovics Béla úrnak, aki felterjesztésemet olvasta.

1948. október 11. hétfő

A Bogárzó tanyai lelkészlak megtekintése a jövő hétre marad, hová főgondnok úrral és Kereső mesterrel együtt megyünk.

1948. október 20. szerda

…közben jött Mag Béla tanyai lelkész úr húga és közölte, hogy Sopsich János egyházmegyei irodaigazgató úrtól vett értesítés szerint bátyja Nagykamarásra kerül plébánosként, és a holnapi napon elutazik szétnézni a ház körül. A költözködésre nézve ajánlottam, beszélje meg a nagykamarási elöljárósággal és egyházközséggel, hogy adjanak ők fuvart, és szállítsák el; ez volt régebben is a szokás. Szólt még a ház falának repedéséről. Mivel pedig a Rákos-központi református templom szentelésére (?!) a hó 24-re meghívtak, képviseletére az egyházközségnek megjelenésre kértem Mag Béla urat, …

1948. október 22. péntek

Délután jött Mag Béla és utóda, Gyurkovics Béla úr. Előbbi holnap megy Nagykamarásra, utóbbi nem szívesen megy Bogárzóba, nincs bútora, pénze, s kedves szüleit nem akarja kimozdítani kétegyházi lakásukból és otthonukból, nem tudva, mikor maradnak magukra. El is megy a püspök úrhoz, hogy ezt vele megbeszélje. Mag Béla úrral még arról is beszéltem, hogy ma megállapodtunk Bogsán Károly úrral, hogy holnap délben autóbuszon kimegyünk Bogárzóba, s Kereső mestert is kirendeljük, hogy megnézze a lelkészlakon mutatkozó falrepedést, és a jövő hét elején kijavítsa, még mielőtt az új lelkész odaérkezik. …Este jött Kereső és mivel ő nem jöhet ki holnap Bogárzóba, mégis intézkedni fog, hogy egy embere hétfőn reggel kerékpáron kimenjen, vigyen magával tíz kiló meszet, és a falrepedéseket bevakolja, ami egy napi munka.

1948. október 23. szombat

…üzentem Bogsán Károly úrnak, hogy nem megyünk ki Bogárzóba. …szóba került a Bogárzó-tanyai lelkészség betöltése, alkalmas paptestvérrel, ha netán Gyurkovics Béla úr szülei nem jönnének vele a tanyára. S ez Németh Imre apátfalvai káplán volna szerintük, ha szülei Makóról vele mennének, és ott ellátnák a házi teendőket.

1948. október 25. hétfő

Délfelé Gyurkovics Béla úr jött, és elmondta, hogy szülei nem jöhetnek vele Bogárzóba, s így ő most ki akar menni, hogy Mag Béla úrral megbeszélje az átvételt. Erre ajánlottam, menjen be a püspök úrhoz, tárja fel a helyzetet, hátha más valaki lesz, kivel hozzátartozója is megy, kinek van mit tennie a kamrába és vannak konyha- s egyéb felszerelései. Amikor ezt ő is helyben hagyta, telefonon megkérdeztem a püspöki hivatalt, itthon van-e a püspök úr, és fogadná-e Gyurkovics urat. Igenlő válasz után és 4 óra körül, Gyurkovics úr elutazott 12 óra után, küldtem levelet ez ügyben a püspök úrnak, és ajánlottam az apátfalvi káplán urat, kinek szülei itt laknak, és bizonyára kimennek fiukkal, házukat másik fiukra bízva, aki házbérben lakik másnál, és aki most is kijár kerékpáron a tanyára misézni s hitoktatásra. Buzgó és jó pap. Adná a jó Isten, hogy jó irányt nyerne ez az ügy a tanyaiak érdekében is.

Este ½8 után Gyurkovics Béla úr megjött Szegedről, a püspök úrtól nekem is hozott levelet, melyben írja, hogy Gyurkovics egyelőre menjen ki, nézzen körül, talál-e étkeztetési lehetőséget? Gyurkovics úr holnap kimegy kerékpáron, és délután ide visszajön, utána innen fog írni levelet püspök úrnak. Mag Béla elmegy onnan, és így neki ki kell mennie vasárnap s az ünnepekre misézni.

1948. október 26. kedd

Délelőtt jött búcsúzni Mag Béla és húga, holnap reggel csomagolnak és indulnak. Beszélt a nagykamarási épületekről és átalakításról. Később érkezett Gyurkovics Béla úr, aki Bogárzóból jött, ott mindent zárva talált, és írni fog a püspök úrnak, hogy nem mehet oda, de a jövő vasárnap és következő ünnepeken ott lesz, vagyis amíg mást nem küld a püspök úr,…

1948. október 30. szombat

Délben mondja dr. Szilas úr, hogy Gyurkovics Béla kiküldött bogárzói lelkész elfoglalja állását, és egy csanádpalotai özvegy nőt visz ki a háztartás vezetésére, akinek lesz felszerelése is; kapott a hívektől élelmiszert, tüzelőt, és ma ment ki kocsin Bogárzóba.

1948. november 4. csütörtök

Gyurkovics Béla, most már bogárzói lelkész jött be, hogy helyét elfoglalta, rendőrségi bejelentését végzi, és előleget kér, hogy tüzelőt beszerezhessen. Az egyházközségi pénztárba utasítottam. Elmondtam neki, a tanyaiak részére előkészített 3–3 napos lelkigyakorlat tervét, és hogy ő is, mint új lelkész és háza megkönnyítésére végezzen ilyet a hívekkel 3 helyen.

1948. november 10. szerda

Gyurkovics Béla úr bejött Bogárzóból, szüleihez utazik. A hitoktatásról és órák beosztásáról beszéltem vele, s elküldtem Kovács Béla tanyai iskolai igazgatóhoz, hogy tárgyalják meg az ügyet és maga részére – Mag Béla megállapítása ellenére – jelöltesse ki a közelfekvő iskolákat hitoktatásra (Csókás, Sűrűtanya, Igás, Bogárzó, belső komlósi út) jóllehet ezt már elintézték.

Katona Sándor tanyai földműves, a kisgazdapárt titkára, Gyurkovics Béla tanyai lelkész ellen pakolt ki, mintha ez a leánykörökkel stb. foglalkozva erkölcsi tekintetben rontja a helyzetet, a hívek fel vannak ellene háborodva stb. Tehát a püspök urat kérni kell, küldjön oda más papot, mert a mostani helyzet (Mindszenty hercegprímás úr ügye) ezt nem tűrheti! Megmondtam a főjegyző úrnak, hogy ennek a híresztelésnek szerzője Szabó Ferenc újvárosi plébános úr és környezete, mert neki volt Gyurkovics úrral, mint volt káplánjával emiatt baja. Abban állapodtunk meg, hogy Katona urat elküldi hozzám, hogy tőlem halljon megnyugtató hírt, de Szabó plébános nevének említése nélkül. Ezeket délben elmondtam a káplán uraknak is.

1948. november 11.csütörtök

Délben találkoztam a tanyai lelkész úrral, amint megjött a vasútról, a szerviták kápolnájánál, és elmondta, hogy a tanyai igazgató szerint a hitoktatás végzése a tanítóknál marad Mag Béla terve szerint! Mert ő ezt eszerint terjesztette be a tanfelügyelőséghez. Erre azt feleltem: én is jelentem ezt a püspöki hatóságnak, ő is jelentsen, és amint ott döntenek, az lesz irányadó.

1948. november 18. csütörtök

Délben telefonált Gyurkovics Béla lelkész úr, hogy itt járt, de sietni kell; érdeklődött a lelkigyakorlat iránt.

1949. január 12. szerda

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr járt nálam: … – A tanyán csend van.

1949. január 14. péntek

Jött P. Bonajunkta és Gyurkovics Béla tanyai lelkész, kikkel a pásztorlevéllel összefüggően szóltunk.

1949. január 19. szerda

Délelőtt Gyurkovics Béla tanyai lelkész keresett fel; érdeklődött a papi kongrua illetmény felől, melyet még nem utalt ki a kormány.

1949. január 28. péntek

Délután itt járt Kendrella József plébános, délelőtt Gyurkovits Béla tanyai lelkész úr, mindkét helyen nyugalom.

1949. február 16. szerda

– Gyurkovics Béla bogárzói lelkész úr Kétegyházán járt szüleinél, vele a lelkészlak udvarának bekerítéséről és a Déginé által felajánlott anyagokról (utóbbiakból 3 útszéli kereszt készítendő) beszéltünk.

1949. március 28. hétfő

…majd betértem Szentmiklósy Ferenc óráshoz a bogárzói monstrancialunulájának javítása ügyében. – Délelőtt bent járt a magyarcsanádi plébános és a bogárzói lelkész urak.

1949. április 9. szombat

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úrnak átadtam a szentségmutató lunuláját, kapott szentolajokat és barkát, említést tett az egyházközségi adószedésről és hogy volna ott künn egy motorkerékpár eladó kb. 2000 Ft-on. De azt mondtam, az egyházközség most nem bírja el. Saját kerékpárján pedig, ha fuvart nem vesz igénybe, ha baj esik, gumi elromlik, az egyházközség ezt fedezni fogja.

1949. június 10. péntek

7 óra felé Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr jött; kapott 100 Ft-ot az egyházközség terhére azért, mert kerékpáron járva megtakarítás mutatkozik a fuvar címén felvett összeg körül.

1949. július 13. szerda

Később Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr érkezett és maradt ebédre.

1949. július 22. péntek

– Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr a kerítés ügyét beszélte meg: a temetői cementoszlopokat ajánlottam, és ő napraforgószárral fogja a kerítést elkészíteni.

1949. augusztus 3. szerda

Délben itt járt Gyurkovics Béla tanyai lelkész a hírrel, hogy oda telefont fognak vezetni; …

1949. szeptember 2. péntek

– Délután kórházba jött Gyurkovics Béla, és érdeklődik hitoktatás iránt; a tanítók kijelentették tegnapi gyűlésükön, hogy hitoktatást egyáltalán nem vállalnak (ennek okát abban adják, hogy Balázsi Lajos, volt pusztai tanító életrajzi adatai közé foglalta, hogy ő hitoktatást is végzett, és ezt nála felettesei – állítólag – nehezményezték, és ezért a tanítók félnek, nem vállalkoznak egyáltalán! Azt hiszem, le is intették őket).

1949. szeptember 9. péntek

Délben P. Miklós jött, és megbeszéli a helyi és tanyai iskolások szüleinek értesítését a hitoktatásról, mert 3 helybeli iskola növendékeinek névsorát már megkapta, és két tanyai iskolához kimegy kerékpáron. Beszéltünk még a környékbeli plébániákról, és abban állapodtunk meg, hogy Földeákról telefonon kérjük a káplán urat, jöjjön be motorján, és hazamenet ma elmegy útközben Lelére és Óföldeákra, holnap pedig Pitvarosra, Királyhegyesre és Bogárzóba; … Bogárzónak csak holnap reggel lehet telefonálni, hogy jöjjön be okvetlenül!

1949. szeptember 10. szombat

Este merült fel a gondolat, hogy a bogárzói lelkész úrhoz a közös főpásztori körlevelet az egyik harangozó holnap kora reggel kerékpáron vigye ki.

1949. szeptember 16. péntek

…bementem Halmai Ede úrhoz a temetői cementoszlopok végett is; mert telefonált Gyurkovics Béla úr Bogárzóból, hogy holnap jön az egyik ottani gondnok, és kiszállítaná azokat, egyben segédkeznék azok kiásásában is. Éppen ott volt az egyházközségi pénztárban a temetőcsősz, és alkudott vele Halmai úr, mennyiért ásná ki és helyezné el a 14 db oszlopot megfelelő helyen, míg ki nem viszik Bogárzóba? Megegyeztek 30 Ft-ban. Erre ezt írásba foglaltattam, nehogy ebből bármely részen kellemetlenség származzék. Ennek utána közöltem, hogy holnap délig ki kell szednie és átadnia elismervényre a bogárzói gondnoknak.

1949. szeptember 22. csütörtök

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr is jött és jelentette, hogy a tanyai szülők közül 4 kivételével valamennyi jelentette gyermekét hitoktatásra, s ezek közül csak egy volt, amelyik nem hanyagságból tartja vissza gyermekét. Szólt még az állami tanítók magatartásáról, ami egy kivételével kielégítő; továbbá, hogy a tanítók feletteseiktől parancsot kaptak, hogy menjenek el tanítványaik szüleihez őket rábeszélni, hogy Rajk László volt belügyminiszterre halálos ítélet kimondását követeljék!

1949. október 6. csütörtök

…gondoltam arra, hogy onnan(Mezőhegyesről) mi is kérnénk kölcsönt a Bogárzó tanyai lelkész részére beszerzendő motorkerékpár beszerzésére, mert rendes kerékpáron nem győzi, a fuvar pedig magas.

1949. október 7. péntek

…a hitoktatás ma kezdődött, és öt papot nem engednek be az iskolába (Havas Géza, Csepregi József és Verner Dezső és két szerzetes); de a főigazgató adott engedélyt tanyai tanítóknak is. Erre való tekintettel mondta püspök úr, írjam le azt az átiratot, és kérjem az itteni főigazgatóságot, engedje meg a tanyai tanítók egy részének a hitoktatás vállalását, mert a makói főigazgató nem lehet több mint a szegedi.

1949. november 14. hétfő

– Halmai gondnok úrral megbeszéltem a motorkerékpár vételét a temetőpénztár rendelkezésre álló összegéből. Itt járt Tóth Imre műszerész, aki eladja a motort, és ígérte, hogy jó állapotban adja át, és mielőtt átadná, kioktatni akarja Gyurkovics Béla urat a kezelésre nézve.

1949. november 19. szombat

A bogárzói lelkész részére vásárlandó motorkerékpár ügyét rendezzük, mert majdnem túladott rajta Tóth Imre műszerész, mivel nem mentünk el hozzá, akkor, amikor Tóth László úr hétfőn megtekintette, és neki szüksége lett volna a motor árára már eddig is.

1949. november 20. vasárnap

Erre a napra bejön Gyurkovics Béla lelkész úr; az ő nevére íratja át Tóth Imre műszerész a kerékpárt.

1949. november 23. szerda

– Gyurkovits Béla bogárzói lelkészt vártuk, hogy utasítsuk a motorkerékpár átvételére, de bár Makón járt, nem jött meg.

1949. november 26. szombat

Közben itt járt Gyurkovits Béla tanyai lelkész: elment Tóth Imre műszerészhez, és úgy találta, hogy a motor jó, csak még javítás alatt van; a jövő hét közepére elkészül. Megmondtam, hogy csakis lelkészi működéséhez használhatja. Fogadkozott, hogy úgy lesz.

1949. december 10. szombat

…Mezőhegyes nem adhat kölcsönt Földeáknak sem; állítólag a helyettes plébános olyan felterjesztést adott, mely szerint helyben fogják hasznosítani az ipartőkét, ami jogos. Így a mi kérelmünk is kútba esett, hogy a bogárzói lelkész motorjára a kölcsönt megkapjuk. – Ez a lelkész úr 1 óra körül telefonált óra ügyében, de nem jött el a szervitáktól, ahol tartózkodott.

1949. december 22. csütörtök

– Délfelé Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr jött: szüleinél volt Kétegyházán. Említé, hogy Tóth Imre átadta a motorkerékpárt, de mindjárt még 20 Ft költségtöbbletet állapított meg és követelt, melyet ki is fizetett a kormányra alkalmazott fogókért. Erre nem számítottunk!

1949. december 29. csütörtök

– Gyurkovics Béla tanyai lelkész is bent járt ma a motorkerékpáron.

1950. január 19. csütörtök

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr hozta pénztári naplóját, a számadást készítettem el előtte, amint az egyes tételeket felolvasta.

1950. február 13. hétfő

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr jött és elmondta, hogy a rákosi központi állami általános iskolánál lévő kápolnafülkénk felett állott keresztet Halmágyi Ivánné tanítónő levétette, holott azt annakidején az építéskor tétettük fel (akkor is ellenkeztek a reformátusok). Szó van arról is, hogy éppen azon a részen, ahol a kápolnafülke van, fognak 3 tantermet építeni, és akkor a kápolna megszűnhet. Nem maradt más hátra, feleltem, minthogy az ott szomszédos Szilágyi-féle adományozott telken, melyen kereszt áll, építsenek az ottani tanyaiak kápolnát közadakozásból.

1950. február 22. hamvazószerda

Vacsora közben érkezett Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr, aki újvárosi plébánián akart éjjeli szállást, hogy holnap reggel utazhasson Szegedre – recollectiora. De mert a plébános nem volt otthon, nővére pedig eltűnt (állítólag beteg atyjukhoz ment), otthagyva motorját, ide jött szállásra.

1950. március 7. kedd

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr jött: a motor hátsó kerekének tengelye eltörött, kereste Tóth Imrét, hogy vele megcsináltassa, de otthon nem találta. Említé, hogy ez a kis fiú – Horváth Attila –, aki felől apja nálam levélben érdeklődik (Söjtörről, Zala megye), a csókási iskolába jár II. osztályba, hittant tanul és a szentségekhez járul. Írása felől meggyőződik, és akkor írok apjának. Megbeszéltük Gyurkovics Béla úrral, hogy az itteni templomban e hó végén, feketevasárnap után este 6 órakor fog 3 napon át, szentbeszédet mondani (III. 30., 31., IV. 1.).

1950. március 11. szombat

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr jött, hogy motorbiciklijét kijavíttatva kivigye. Elmondta, mint figyelmeztette a híveket a múlt egyik vasárnapon a templom előtt a szentmise után, hogy a szomszédos Gazdakörben vasárnapról hétfőre virradóra ismétlődő mulatozás után férfiak és legények miként verekednek Istenkáromlások közben, és annak botrányára az iskolába épp akkor jövő ifjúságnak, és hogy ebből kifolyóan hogyan értelmezzék azt a kijelentését a makói államvédelmi rendőrségnél! Ugyanis akként mehetett a feljelentés valami Faragó nevű dűlő biztos által, mintha a lelkész a Gazdakörben színdarabot játszó leányokat tiltotta volna ki a templomból. Ennek megállapítására a rendőrség kiszállott, a szereplő leányokat kihallgatta, velök jegyzőkönyveket vett fel, és anélkül, hogy a lányok előtt felolvasták volna, mit írnak alá, mindegyikkel aláírattak egy jegyzőkönyvet. Elmondta azt is, hogy akadt el a város polgármesterének autója, hogy nem bírta kihúzni a befogott bivaly és tinó, míg végre a tűzoltó vörös autót rendelte ki a polgármester, jött ki maga is, és vontatták műútra az autót! Hát így akarják a lelkészt megfogni rosszindulatú feljelentéssel!

1950. március 30. csütörtök

– Este ½7-kor kezdte meg a szentbeszédet Gyurkovics Béla úr az imádságról. Sok hívő jött, és figyelmesen hallgatták.

Gyurkovics Béla úrnál azonban Szarvas Béla a múlt péntek, szombat és vasárnap akadálytalanul megtarthatta a bogárzói híveknek a szentbeszédeket. Úgy látszik, a tanyai hívek körében nem volt kiküldött besúgó!

1950. március 31. péntek

– Az esti szentbeszédet Gyurkovics Béla úr megtartotta, utána gyóntatott is. Sokan voltak a hívek.

1950. április 1. szombat

Az esti 3 szentbeszéd tartására Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr nem ért ide ½7-kor: a hívek azonban türelemmel várták megérkeztét, és végezték gyónásukat.

1950. április 12. szerda

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr mondta tegnap, hogy a múlt vasárnap már nem misézhetett a csókási iskolánál, a tankerületi főigazgatótól nem érkezett meg a kért engedély és így, mielőtt még ő odaért volna, a tanítónő hazaküldte az embereket, hogy nem lehet szentmise. Viszont Gyurkovics szerint a szomszédos Békés megyei tankerületben ilyen tiltó rendelkezés még nincs; a rákosi református lelkész megkapta a saját személyére az istentisztelet tartásának engedélyét, de már segédje nem mehet be az iskolaterembe istentiszteletet tartani!

1950. április 22. szombat

– Gyurkovics Béla lelkész úr is jött szüleitől; átadtam neki a Takács B.-féle zsebórát, tiszteletdíjat a 3 szentbeszéd tartásáért virágvasárnap előtt. Ennek ára fejében az özvegynek 150 Ft-ot juttat a templompénztár.

1950. április 25. kedd

A mai szentmisét †Csepregi Józsefért ajánlottam fel. – Telefonáltam Bogárzóba Gyurkovics Béla lelkész úrhoz, felkérve, hogy holnap a temetésen a kántori teendőket ő végezze; vállalta.

1950. május 12. péntek

Délben Csepella András érkezett; helyet cserél Gyurkovics Béla úrral, és kiutazik Bogárzóba. Alig ment el, 2 óra után motoron megjött Gyurkovics úr, kivel közöljük a cserét. Efelett nagyon csodálkozik, minthogy ő nem komolyan nyilatkozott és nem a mostani, hanem végleges cseréről valamikor! Erre visszaindult, hogy elérje Csepella urat és vissza is hozza, hogy megírják a püspök úrnak a vele való tényállást: nem lehet most, az iskolaév végén és az első áldozások megtartása előtt elmenni; amihez járul a nehézség az iskolakápolnákban való misézés körül külön tankerületi főigazgatói engedéllyel! – 4 óra után érkezett Reibel Mihály eleki esperes, hozta a püspök úr levelét Szegedről a Csepella – Gyurkovics-féle cseréről. Ezt elolvasva láttam, hogy ez nem lesz így jó. Miért is felhívtam a püspöki hivatalt, hogy megmagyarázzam a valódi helyzetet, és Gyurkovics kikapcsolását kérjem az ügy szempontjából. De Sopsich János irodaigazgató úr nagyon fennhangon említette, hogy ezen változtatni nem lehet, Gyurkovics úr menjen, mert ha vonakodik és szombat este nem lesz Lökösházán "suspendetur"! Felhoztam, hogy Gyurkovics – mint most délután említé – nem ilyen és komoly értelemben tett említést a cseréről, hogy Bogárzóban sok nehézség van. Nem használt, Sopsich úr csak hangoskodott. Erre én megköszöntem a felvilágosítást, és letettem a telefonkagylót, Reibel Mihály úr 7 órai vonattal utazott. Alig távozott el azonban, megérkeztek Csepella és Gyurkovics urak. Előbbi közli elhatározását, hogy ő most visszautazik Lökösházára, mert belátja, hogy mily nehézségek vannak; Lökösházán tulajdonképpen őt még nem bántották, tehát addig nem jön el, amíg nem kell. Csak ennek kijelentése után tártam fel előttük a püspöki rendelkezést. Mire Csepella úrral megértettük, legjobb lesz, ha ő most Szegedre utazik, szándékát felfedi a püspök úr előtt, és holnap közli velünk, mit végzett! fennakadás. …Gyurkovics úr még itt maradt és jelentette, hogy a lelkészlak udvarának bekerítéséhez a tegnapi napon 7 férfiú az oszlopokat leállította a földbe; kerítésül napraforgót fog szerezni. Nehézségei vannak a rákosi igazgató-tanítóval. …Pedig – a mai korban – nem szabad úgy beszélni, amint az ügyről Bogárzót illetően Sopsich úr előttem telefonba nyilatkozott! Nagy hát az eljárás.

1950. május 16. kedd

Főhatóságtól leirat a Csepella–Gyurkovics-féle kölcsönös helyettesítésről. Ide csak e leiratok másolatának megküldése történt: nem is volt ebben részem azon felül, hogy e hó 12-én telefonon felhívtam a püspöki irodát feltárva a lehetetlen helyzetet, mely előáll, ha Gyurkovics Béla most kényszerül itt hagyni a tanyai teendőket, mire Sopsich János úrtól kaptam választ, melyet nem helyeselhettem …

1950. május 20. szombat

Délután Gyurkovics Béla tanyai lelkész jött, az elsőáldozók egy része (Bogárzóban) holnap veszi az oltáriszentséget. Részökre kalácsot vásárolt a cukrásznál; érdeklődött az emlékképek felől a többiek részére. Elmondta az iskolalátogató Papp József és az igazgató (Grosz) szerepét, akik éppen áldozócsütörtökön voltak a tanyai iskoláknál. – Behozta átnézésre az 1949. évi templomszámadást a pénztári naplóval, okmányokkal.

1950. május 26. péntek

Gyurkovics Béla tanyai lelkész jött be: a rákosi iskolánál lett volna hittanórája, de a tanulókat kirándulásra vitték! Éppen a hittanóra napján! Említi, hogy a püspöki hatóságtól leiratot kapott a lőkösházi nem vállalt helyettesítéssel kapcsolatban: dorgálás! De ő arról nem is tehet, hogy nem hagyhatott itt 12 iskolát és elsőáldozókat az iskolaév végéhez közel, amikor más megoldást nyújtott az illetékes esperes a legközelebbi helyettesítéssel.

1950. június 12. hétfő

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr is bent járt, Királyhegyesen át érkezett, ahol rendben van minden.

1950. július 1. szombat

Délben jött Gyurkovics Béla tanyai lelkész: a békés megyei részen az igazgató járt kezére a szülőknek (Nagykopáncs), hogy hitoktatási bejelentést megtehessék (bejelentőlapot sokszorosított: "igen vagy nem" rovattal). Tehát csak nálunk ment ily kegyetlenül, mert mint a tanyai igazgató is tette, a tanyaiak is csakis őnála, tehát nem künn a tanyán, hanem bent a városban (!!) jelenthették volna be a hitoktatásra gyermekeiket. És ezt szerdán határozták el, és így nem is nagyon volt érkezésük péntekre bejönni a városba. Ezek szerint a tanyavilágban a szülők nem jelenthették be gyermekeiket, mivel a tanítók ezt nem is fogadhatták el…Gyurkovics Béla urat kértem, jöjjön be csütörtök este gyóntatást segíteni első péntek előtt.

1950. július 6. csütörtök

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr bejött segíteni a gyóntatásnál; említi, hogy a múltkori zivatarnál a villám belecsapott a templom tornyába, az ajtót és a mennyezetet megrongálta.

1950. augusztus 23. szerda

– Ma délben szóvá tettük a tanyai lelkész úr motorkerékpárját: Gyurkovics Béla úr szerint sok és nagy hibái vannak: ezzel ellentétben Tóth Imre, akitől vettük, azt állítja, hogy ez nagyon jó, csak Gyurkovics úr nem tudja kezelni, ezért ő visszaveszi, csak mondjuk meg, mennyit kérünk érte? Erre azt mondtam: Gyurkovics úrral kell beszélnünk komolyan, mi is a baj? És ha arra kerülne a sor, hogy eladjuk, számolnia kell azzal, hogy nem lesz járműve! Hiszen éppen azért szereztem be, mert állandóan nyavalygott, hogy nem bírja rendes kerékpáron a strapát. Ezért kell vele komolyan beszélnem. (Különös is, hogy másokkal tárgyalja meg ezt Gyurkovics úr!)

1950. augusztus 25. péntek

Délután Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr járt itt. Megkérdeztem, mi van a motorkerékpárral? Mert ha nem jó, és állandó javításra szorul, eladjuk. Inkább, minthogy őt kínozzuk. Azt felelte, hogy most már helyre állították, és használni lehet. Annakidején Tóth Imre, kitől vettük, könnyen vette az ügyet, hogy ti. ő jó motort ad át; holott kiderült, hogy nem járt el lelkiismeretesen.

Ezek szerint marad a kerékpár. Aggodalmát fejezte ki egyébként a hitoktatást érintően, mivel a tanyai iskoláknál a volt igazgató, Grosz, gátolta a jelentkezések elfogadását gonosz módon és a 250 tanulóból alig 30 jelentkezhetett – érvényesen – hitoktatásra. S most ez az igazgató, mint tanító kerül ki a rákosi központi iskolához feleségével és az ott volt tanítónő, Halmágyi Ivánné került be a városba és marad a tanyai igazgató református, rosszlelkű hölgy, aki a keresztet is levetette a kápolnáról.

1950. szeptember 2. szombat

Délben Gyurkovics Béla tanyai lelkész is járt itt. Biztattuk, hogy a tanyai iskolások iránt érdeklődjék. Azt felelte, hogy Grosz, még ma igazgató szerint, mint rendkívüli tárgy a hittan, csak októbertől tanítható. Ez azonban téves magyarázat.

1950. szeptember 6. szerda

Gyurkovics Béla megy Medgyesbodzásra.

1950. szeptember 9. szombat

Halmai Ede pénztáros úrral beszéltem meg a bogárzói lelkészlak kijavítását, és hogy Gyurkovics úrnak szóljon, jöjjön hozzám ennek megbeszélésére. El is jött, és ő a gondnokkal betömi a repedéseket a falon, amint megcsinálták ezt a templomon a villámcsapás után agyagos keverékkel, miután meszet úgysem lehet kapni (ez kell most az új házak építéséhez, rákosi központon a Mészáros János volt és tőle elvett birtokán!).

1950. szeptember 11. hétfő

…szó esett arról, hogy külön megbízás híján nem engedik meg a tanítók a hitoktatás megkezdését. Szakács, Hevenesi és dr. Szilas délután Gyurkovics Béla részére is "megbízást" kértek a hitoktatás részére Hódmezővásárhelyről, mert a városi tanácsból a vezető Gyulai Róza üzente Szakács úrnak, hogy oda kell fordulni! Gyurkovics kérdést intézett Hódmezővásárhelyre a misézés iránt is, mert tegnap az igási iskolánál a Miklós–Zsilkó tanító pár nem engedte be az iskolán keresztül a kápolnafülkéhez, hanem a sekrestyén keresztül ment be, és ezen átkísérték figyelemmel a hívek a szentmise lefolyását. Pedig az engedély korlátozás nélkül szól! Úgy látszik, a tanítók ezt másként értelmezik, esetleg ismét kaptak parancsot annak meggátlására.

1950. szeptember 14. csütörtök

…ny. vámőr keresett fel. Utána Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr: a jövő vasárnap nem misézhet a csókási iskolánál, a tanyai igazgatónővel beszélt, és ez azt mondta, nem szabad miséznie, mivel a múlt iskolaévben (múlt húsvétkor) adott tankerületi főigazgató idevonatkozó engedélye csakis az elmúlt iskolaévre szól. Pedig ez nincs időhöz és évhez kötve. De a "tantestület" így értelmezi az igazgatónő szerint, aki azt mondta neki, hogy a lelkész úr értesítse a híveket a szentmise elmaradásáról. Én is telefonáltam neki; de ezzel a nővel nem lehet megértetni semmit. Nekem is azt mondta, menjen el a lelkész úr a hívekhez előre, és közölje a szentmise elmaradását, mert különben, ha összejönnek és zúgolódni fognak, a lelkész úr kerül bajba, őt fogják okolni a zendülésért, amint ez az utóbbit a lelkész úrnak mondta így. Nekem csak azt hangsúlyozta, hogy a lelkész úr körüljár amúgy is, menjen el híveihez. Azt, hogy ő utasítsa a tanítónőt, miszerint a gyermekeknek kihirdesse azt, nem vállalta. De azt mondtam, hogy amint ő említette "ott van a telefon", a lelkész úr telefon útján kéri ezt a tanítónőtől. Ebből a tanulság, a kormánnyal történt megegyezés dacára a vezetők megakadályoznak minden vallásos ténykedést, tehát ellene vannak a törvénybe iktatott vallásszabadságnak, azt gyakorolni nem engedik.

1950. szeptember 18. hétfő

Levél érkezett Pintér Józseftől: érdeklődik a Bogárzó-tanyai helyzet felől. Válaszoltam közölve, hogy ott semmi berendezés nincs, és jó volna, ha testvért hozna magával.

1950. szeptember 19. kedd

Délután Gyurkovics Béla tanyai lelkész jött jelentvén, hogy a süppedő lelkészlak sarkának repedéseit a gondnokkal együtt betapasztották. Ez alkalommal észlelték, hogy a falrész üreges, de nem rendes módon rakva, hanem minden kötés nélkül, amit nem tudtam addig én sem. Azt mondtam neki, hogy addig el nem hagyhatja állomását, amíg utóda meg nem érkezik, és őt el nem vitte minden iskolához, ahol teendője lesz. – Ma reggel – gondolva a tanyai lelkészlakra – jött az eszmém, hogy oda özv. Nagy Imrénétől szerzek be bútorokat, mint fundus instruktust. Ez legalább megmarad ott. Megbíztam Szakács urat, látogasson el Nagynéhoz, és beszélje meg vele ezt.

1950. szeptember 21. csütörtök

– Itt járt a tanyai lelkész úr: megkapta az iskolákban való misézéshez az igazgatónő (!!) révén az engedélyt írásban.

1950. szeptember 23. szombat

Itt járt Gyurkovics Béla úr: átadta a motorkerékpárt elismervény ellenében ugyan, de abban nincs szó az esetleges kár megtérítéséről. – A tanyai igazgatónő kérte a VKM-nek Grősz József érsek úrhoz a hitoktatási bejelentés esetleges megismétléséről szóló levelét, melyet a püspök úr körlevelében kaptunk meg: ezt elvitte Gyurkovics Béla úr és azt lemásolta a hölgy, csodálkozva a felett, hogy nálunk is van "iktató" és hogy hivatalos számok alatt intézzük ügyeinket. Látszik, hogy neveletlen, közönséges tanító, akinek halvány fogalma sincs az egyházi ügyvezetésről.

Este megjelent Gyurkovics Béla tanyai lelkész: járt a városházán motorjáért, de a kapus nem tudta megmondani, beérkezett-e már? Ezért várt itt nálunk ½10 utánig.

1950. szeptember 25.

A tanyai motort még nem adták vissza: átadták a városi tanácstagoknak! Hát ez hallatlan, szegény lelkész urat fárasztják be és ki, céltalanul és a végén tönkreteszik a gépet! Ilyen ez a világ! Gyurkovics úr mondja, valami "bizalmi közölte vele, hogy októberben neki is menni kell tanyáról-tanyára valami agitációra. Azt mondtam neki, hogy ne menjen. Még erre is fel akarják használni: állítólag háborús biztatásra! Ilyen ellentét! …üzentem, hogy mivel nem jön a szaléziánus a tanyai lelkészségre, inkább hagyják még Gyurkovics Béla urat, akit az eleki Wagenhofer Ede helyére akar Reibel Mihály úr átvitetni Medgyesbodzás helyett. Gyurkovics úr nyilatkozott, hogy inkább marad.

1950. október 2. hétfő

Délután jött Gyurkovics Béla… – Gyurkovics Béla várja utódját, aki nem mozog, jön-e vagy sem? Azt mondtam neki, inkább maradjon, mintsem hogy Elekre menjen át Wagenhofer Ede helyébe, mint akit küldjön a püspök úr Medgyesbodzásra, de mást Elekre, s mi adunk Gyurkovics úrnak némi illetmény-javítást.

1950. október 4. szerda

Ma jött levél püspök úrtól Esztergomból, hogy Bogárzóba Szűcs Józsefet helyezte Pintér helyébe.

1950. október 5. csütörtök

Délben ismét Gyurkovics Béla tanyai lelkész járt itt: közöltem vele, hogy új utódja van, de hogy mikor érkezik ide, nem tudjuk. Baj, hogy künn nincs semmi bútor és felszerelés. Este gyóntattunk a hitoktatási ájtatosság előtt, alatt és után is… Délben ismét Gyurkovics Béla tanyai lelkész járt itt: közöltem vele, hogy új utódja van, de hogy mikor érkezik ide, nem tudjuk. Baj, hogy künn nincs semmi bútor és felszerelés.

1950. október 8. vasárnap

– Ma reggel ½6-kor már itt volt Bogárzóból Horváth-nevű földműves kocsijával, hogy kiszállítsa Szücs József új lelkész urat. Elmentek ¾6 órakor.

1950. október 9. hétfő

– Jött Gyurkovics Béla úr is; közöltem vele azt (ő hajlandó volna ott maradni, mert a költözködési költség tengelyen nagy –, ha Reibel Mihály eleki esperes-plébános a püspök úrnál keresztül vinné, mely esetben Wagenhofer Ede kerülne Medgyesbodzásra és Szücs menne Elek újtelepi helyre).

1950. október 11. szerda

– Délben jelentkezett a bogárzói gondnok kocsival, hogy kifuvarozza az új lelkész úr részére a bútort és kerékpárt. Előbbire nézve elküldtem a harangozót Emília nővérhez, mint aki tudja, melyik családnál van az; utóbbira nézve pedig mondtam, hogy ezt előbb át kell íratni nevére, fényképes igazolványra, melyhez tehát fénykép is kell. Este értesültem, hogy Emília nem ment el az illető családhoz, mely a harangozónénak nem adta ki a bútort mondván, hogy azt Ágota nővér vitette oda, és hogy a papok miért nem jönnek ezért!

1950. október 13. péntek

Gyurkovics Béla tanyai lelkész úr jött; jelentette, hogy megkapta a hitoktatói megbízást Hódmezővásárhelyről, de az egész tanyait (tehát az Újváros részére kijelölt iskolákat is!) belefoglalták. Gyurkovics úr most már elbúcsúzik, a rendőrségen is kijelentkezik. Utódja Szücs József úrnak üzentem, hogy a kerékpár-igazolványhoz fényképe is szükséges; ágyat és egyéb bútort nem adhatok, mert az apácákét nem adják ki. Gyurkovics úr azt is mondta, hogy ő bármikor visszajönne, ha a főhatóság úgy rendelkezik, és akkor Szücs úr mehetne Medgyesbodzásra, mert látja, hogy Szücs József úr semmi nélkül áll, sajnálja őt.

1950. október 28. szombat

– Ma délután küldte meg a tanyai iskolák igazgatója a Szücs József tanyai lelkész és Varga Ferenc újvárosi lelkésznek szóló hitoktatói megbízást.

1950. november 13. hétfő

Természetes, hogy a tanyai lelkészség Újvároshoz fog tartozni a honvédi kápolnával és épületekkel; pénzkezelés külön, csak a temetőpénztár lesz a mienk, amíg ott nem kezdik meg a megyekertben a temetkezést.

1951.január 9. kedd

Itt járt még Takács István szomszéd, hogy unokájának elveszett süldője a városnál van, mint bitang jószág, telefonáljak Bogárzóba, hogy jöjjön be a járlattal. Ezt megtettem, de közölték, hogy már alighanem be is jött. Említést tett arról, hogy ismét foglaltak nála adótartozásért és összes bútorát (590 Ft-ra becsülve lefoglalták) el fogják vinni és elárverezik. Nem tud pénzhez jutni s így minden bútor nélkül fognak maradni. Sajnálom szegényt, aki még 20 hold földet tartott meg.

1951.február 8. csütörtök

…és újvárosi részre akarnak a mi bőrünkből is még valamit! Ha valaki, akkor itteni részről dédelgettük újvárosi híveinket, a tanyaiakat (mezőkopáncsi templom, bogárzói lelkészség, paplak, templombővítés, honvédi kápolna és ház).

1951.február 9. péntek

A tanyai lelkész úr az éjjel itt aludt, és reggel Hevenesi István úrral együtt ment Szegedre rekollectiora;

1951. július 4. szerda

– Délután Szűcs tanyai lelkész úrral beszélgettünk; nyugodt lelkiállapot.

1951.augusztus 13. hétfő

Később jött Szűcs, tanyai lelkész úr, aki jelentkezést küldött be az én levelemmel a papi lelkigyakorlatra.

1951. augusztus 25. szombat

Délelőtt felkeresett Szűcs tanyai lelkész úr; elmondta, hogy nagyon biztatta az új egyházmegyei vezetőség (Szécsi Antal és Langmahr urak, sőt Tomcsik, hogy a kongrua-illetményt ez évi VIII. 1-től, sőt visszamenőleg múlt évi X. 1-től meg fogja kapni;…

1951.szeptember 21. péntek

Helter László óföldeáki lelkész és Szűcs tanyai lelkész urak jártak itt délelőtt, utóbbi felhívást kapott a püspöki helytartó úrtól, hogy elmaradt illetményei pótlásául kért segélyt "összegszerűleg" írja be a kérvényébe. Mondtuk neki, hogy tíz hónapról van szó, kérjen havi 300 Ft-ot, összesen 3 000 Ft-ot és ha csak a felét is kapja meg, jól fog járni.

1951. október 5. péntek

– Szűcs tanyai lelkész úr jött, hogy a tanyai iskoláknál jelentkezett tanulók számát, akik hitoktatást kívánnak, tőlem megtudja ama jelentésből, melyet a tanácstól kaptam.

1951. október 12. péntek

Szűcs tanyai lelkész úr jött be (átadtam neki elvégzésre a Faludi-fiú részére érkezett gyógyszerrel kapcsolatban 20 sacrumot az adakozó szándéka szerint). Még nem kapta kézhez a hitoktatási megbízást. Telefonálni akart Földházi Imre tanácselnökhöz, hogy szenet kapjon, de az már ülésen van! Említé, hogy az Igási úti állami gazdaságban az idei gyapot még érintetlen, tehát nem szedték. (Hallom, hogy ma iskolás gyermekeket vittek ki gyapotszedére!) Egyébként az említett gazdaságban még sok a szedetlen kukorica.

1951. október 29. hétfő

Vida Elemér plébános és Szűcs bogárzói lelkész úr is itt járt (utóbbi a kismotorról jó eredménnyel vizsgázott!). Előbbinél a tanulókat viszik gyapotot szedni.

1951. november 5. hétfő

– Szűcs tanyai lelkész úr járt itt, szabadságra szeretne menni néhány napra Budapestre. A tanyai iskoláknál a hitoktatás zavartalanul folyik. (Híveim dicséretre méltó módon juttatnak – szegénységük dacára –, különféle adományokat: babot, burgonyát, lisztet, cukrot, hagymát, háztartásunk részére. Isten gondoskodik rólunk. Hála neki, és viszonozza minden jótevőnknek a jótéteményt!)

1951. december 3. hétfő

Itt járt a tanyai lelkész úr [Szűcs], és biztatott szénigénylésre a szegedi szénkiosztónál benyújtandó kérvény útján. Ezért írtam részére is kérvényt, melyeket dr. Szilas úr holnap magával visz Szegedre. Kíváncsi vagyok, adnak-e? Az itteni telepkezelő – Kotormán – azt mondta Szűcs lelkész úrnak, hogyha kiutalják [Szegeden], ő Makón a telepükön kiadja.

1952. május 18. vasárnap

A bérmálás szép rendben folyt le, teli templomok, erős énekszóval. Ebéd után az autó az irodaigazgató és titkár urakat kivitte Bogárzóba, dr. Szilas úr Makón beszállott hozzájuk, hogy utat mutasson és visszatérőben kijött Lelére és 4 órakor indultunk a püspök úrral a visszatért autóján. Bogárzóban is sok hívő gyűlt össze, szépen folyt a bérmálás (ott volt Szabó Ferenc plébános), Farsang László, Gyurkovics Béla, Kovács Imre, Varga és Takács József).

/A Napló 1-4.kötetét dr.Tóth Ferenc szerkesztette 2011-2014./