Széplány voltam

Széplány voltam

,,Aki a szavakban csal, nem

az életét sikkasztja, sinkófálja el,

hanem a vallomás lehetőségét..."

(Pilinszky János)

,,Széplány voltam, a táncban sosem ültem. Apám varróleánynak adott, nagyszó volt az akkoriban (1910-ben születtem): lánynak szakmát tanulni, kenyérkeresetet kapni a kezébe! Húsvéti bálon ismerkedtem meg nagyapáddal. Aztán járt hozzánk, mindig kétkerekű, könnyű kocsival jött be Makóra. Mondta, elvenne feleségül, mire én: – Csak akkor megyek magához, ha nem akar gyereket!

Úgy tűnt, mindenre ráállna a kedvemért. Az esküvő után kiköltöztünk a bogárzói tanyájára, nehezen tanultam bele a gazdaasszonyságba, a korai kelésbe, abba, hogy hiába vagyok álmos, vagy fázom, menni kell, az állatoknak enni kell... Meg varrógépem sem volt, talán az hiányzott a legjobban. Egy éve voltunk házasok, amikor azt mondta az uram, ha nincs gyerek, nem dolgozik. A következő évben megszületett a lányunk. Akkoriban nem igen volt szokás, hogy az első lány ne az anyja nevét kapja...

Még gyerek voltam, amikor az utcákban egy szép nagylányt láttam minden este kiülni a házuk elé, sápadt volt és karcsú. Aztán egyszer nem ült ott többé, azt hittem a hideg, őszi szelek miatt. Anyám csak hónapok múlva mondta el az igazságot, a szép lány meghalt, tüdőbajos volt. Hát én az ő nevére kereszteltem a lányomat.

Aztán lassan minden egy kicsit könnyebb lett, napszámosokat fogadhattunk, kislányom felcseperedett, no meg én is beletörtem az ottani életbe. De nagyapád egyszer megint megállt előttem: ő nem dolgozik többé, ha nincs gyerek. Fiúgyerekre gondolt. Ma már látom, igaza volt, hová is lettünk volna a gyerekek nélkül... Így született meg apád.

A tanyaközpontban, az iskola mellett volt a katolikus templom, a környékről mindenki odajárt vasárnaponként. A családom régi református família, de hát nem volt ilyen pap a közelben. Csak nagyünnepekkor mentünk be a városba, ilyenkor jutottam el a református templomba. Amikor beléptem, hangos ,,Dicsértessékkel!" köszöntem, ahogy megszoktam. Már hazafelé hajtottunk, amikor rádöbbentem, miért engem nézett mindenki, még a könnyem is kicsordult a nevetéstől.

A háború mindent elvitt, amit nem, azt elvették, de mi valahogyan még évekig talpon maradtunk. Ám egy rossz, esős esztendő tényleg mindent elrohasztott, s ősszel megint jöttek az egyenruhások, őrjöngtek, mint a veszett kutya, hogy biztosan rejtegetünk. A ruhákat kiborogatták a sárba, azt mondták, akkor a bútorokat viszik. Mire én megkérdeztem, a négy széket, amink még maradt, nem baj majd ülünk a földön... Nagyapád elsápadt, én se bátor voltam, csak vak, pedig akkor már cifra dolgokat láttunk...

Az uram legénykori barátja felkötött karral ült a bakon, úgy jött hozzánk egyszer, azt mondta, a ló rúgta meg. Furcsálltuk, mert igen értett a lovakhoz, sokan fordultak is hozzá, ha a csikó nem tűrte a szerszámot, és ő tényleg kezessé tett minden paripát. Napok múlva tudtuk meg, korábban elvitték, és egy éjszakát töltött abban a házban. Mondták, még szerencséje is volt...

De látod, ha nem kérdezel rá, ez talán eszembe se jött volna, magamtól másra szoktam emlékezni, inkább egy karácsony estére. Mondtuk a gyerekeknek, gyorsan nézzenek ki az udvarra, mert most jár itt a Jézuska. Szaladtak is ki, mi meg eközben a szoba ablakán át bevettük a feldíszített karácsonyfát, amit a legényünk eresztett le kötélen a padlásról. Évekig sikerült a meglepetés, mire rájöttek, mi főzzük a szaloncukrot a szenteste előtti héten...

Amikor a gyerekek elkerültek, beköltöztünk a közeli faluba, ami csupán egyetlen utcából állt, de nekem a tanyasi élet után világváros volt..."

Erdei Piroska, a szép, makói varróleány tavaly télen végleg elköltözött, oda, ahol már várta férje és fia.

A sor elején Erdei Piroska a bogárzói asszonyokkal szüreti vacsorafőzéshez készülődve (60-as évek elején)
A sor elején Erdei Piroska a bogárzói asszonyokkal szüreti vacsorafőzéshez készülődve (60-as évek elején)

Szekeres P. Mónika újságíró, Erdei Piroska egykori bogárzói lakos unokája, Budapest

Megjelent Nők Lapja 2003. május 21.

Bogárzói emlékkönyv 2007, a Marosvidék Baráti Társaság kiadásában